Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Szeptember 28-án, a délutáni órákban két, jelentősebb közúti balesetnél akadt munkájuk a gödöllői hivatásos tűzoltóknak, akik mindkét kivonulásuk során áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd biztosították a helyszínt.
Csámpai Attila arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy árokba borult egy személygépkocsi Isaszeg közelében. A gépkocsiban egy ember utazott, aki önerejéből elhagyta az autót.
A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hozzátette: két személygépkocsi ütközött össze a 3-as főút 25-ös kilométerénél, Gödöllő közelében, a mogyoródi elágazásnál. Fotók: PMKI Gödöllő HTP