Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a sofőr, aki autójával – egyelőre ismeretlen okból – áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és összeütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal január 21-én 5 óra 45 perc körül. A 3-as számú főúton, Gödöllő külterületén történt közúti közlekedési balesetben az autóbusz sofőrje, valamint a jármű 16 utasa könnyű sérülést szenvedett.
A mentési munkálatok és a helyszíni szemle idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt, azt a munkálatok előrehaladtával fokozatosan teszik majd szabaddá. A baleset miatt a rendőrök a forgalmat mindkét irányban Mogyoród irányába terelték. Forrás: police hu, kép: MTI/Mihádák Zoltán