Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
December első napján 21. alkalommal adták a Rátz Tanár Úr Életműdíjat azon általános és középiskolában oktató pedagógusoknak, akik matematika-, fizika-, kémia-, biológiaoktatás területén kimagasló teljesítményt nyújtanak a tantárgyak népszerűsítésében és a tehetséggondozásban.
A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megrendezett díjátadón nyolc tanár vehette át az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért Rátz Lászlóról elnevezett díját. A kitüntetést az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon által létrehozott alapítvány kuratóriuma ítéli oda minden évben, összesen 12 millió forint értékben. Az immáron 1,5 millió forintos anyagi juttatással járó, 2000-ben alapított életműdíjat évente két-két matematika, fizika, kémia és biológia szakos tanárnak ítélik oda: 2021 decemberéig összesen 160 pedagógust díjaztak.
Idén egy gödöllői pedagógus, a kép bal szélén látható Horváth Zsolt, a Gödöllői Református Líceum Gimnázium biológia-kémia szakos tanára is kiérdemelte a szakmai elismerést, aki a Kossuth Lajos Tudományegyetemen diplomázott 1995-ben. Forrás: Grayling PR