Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
A környezettudatosság napjaink egyik kiemelt közéleti témája – kifejezetten az EFOTT célközönségét jelentő fiatalok életében –, így a fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a házigazda szerepét betöltő Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) segítségével egy igazán zöld rendezvényt hoznak létre.
Az idén a Velencei tó partján július 13-a és 17-e között lezajló EFOTT már évek óta szelektíven gyűjti és válogatja a hulladékot, de ebben az évben szintet lépnek, és teljesen hulladékmentessé változtatják a fesztivált a biológiailag bontható hulladékok tekintetében. Köszönhetően annak, hogy a MATE a fesztivál házigazdájaként a körforgásos gazdálkodás keretében megszervezi a fesztiválon keletkező biológiailag bontható hulladékok szelektív gyűjtését, előkezelését, valamint közösségi komposztálását.
Ez alól az italos poharak sem lesznek kivételek, ugyanis a klasszikus műanyag poharakat biológiai úton lebomló, PLA poharakra, az evőeszközöket fára, a tányérokat pedig papírra cserélik. A poharak mellett a PET palack a másik mumus, de erre is találtak megoldást! Az EFOTT, az egyik kiemelt támogatójával, a Szentkirályi Ásványvízzel együttműködve a PET palackokat külön gyűjti a fesztiválon, így azok szennyeződésmentesen, 100%-ban újrahasznosíthatóak, és ismét PET palack készülhet belőlük.
Az EFOTT nappali programjait összefogó UNIverzumban további szórakoztató és egyben edukatív megjelenéssel várja a fesztiválozókat a MATE, ahol többek között egy közösségi komposztáló üzemeltetésén keresztül mutatja majd be a hulladékfeldolgozás folyamatát. Forrás: MATE Médiaközpont
Egyedülálló zöld dobásra készül a MATE az idei EFOTT fesztiválon