Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Július 15-én sajtótájékoztatón számoltak be a rendőrségi vezetők a szerződéses határvadászok toborzásáról. Dr. Tarcsa Csaba rendőr vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, valamint dr. Pozsgai Zsolt rendőr vezérőrnagy, személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes ismertette a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezred szervezeti felépítését, tevékenységi körét, a szolgálatellátás helyszíneit, illetve a szerződéses határvadászok toborzásával kapcsolatos tudnivalókat július 15-én, a Rendőrségi Igazgatási Központ sajtótermében.
A Magyar Rendőrség várja azoknak a 18 évet betöltött, de az 55. életévet be nem töltött, büntetlen előéletű, legalább alapfokú iskolai végzettségről (8 évfolyam sikeres elvégzéséről) kiállított bizonyítvánnyal és magyar állampolgársággal rendelkező személyek jelentkezését a szerződéses határvadász-képzésre, akik elhivatottak Magyarország államhatárának őrzése és a jogellenes migráció megakadályozása iránt.
Magyarország schengeni külső határszakaszán – elsősorban szerb-magyar viszonylatban, illetve a magyar–szerb–román hármashatár térségében – 2021. év elejétől folyamatosan emelkedik a jogellenesen belépők vagy azt megkísérlők száma, amelyet intenzív embercsempész tevékenység támogat.
A Kormány július 8-án döntött a szerződéses határvadász jogviszony létrehozásáról és a Rendőrség Határvadász Ezredének felállításáról. Első ütemben összesen 2.200 fő szerződéses határvadász felvétele, képzése és szolgálatba állítása szükséges a Bács-Kiskun Megyei, a Csongrád-Csanád Megyei, a Békés Megyei, a Hajdú-Bihar Megyei és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei határvadász századok állományába.
Az országos toborzás keretében Toborzási Koordinációs Központot állítottak fel, valamint a Készenléti Rendőrségen belül működő Központi Határvadász Toborzó Iroda mellett, a határvadász századok objektumaiban öt helyszínen (Kiskunhalason, Szegeden, Orosházán, Debrecenben és Nyírbátorban) toborzó irodákat hoztak létre. A toborzásra kijelölt munkatársak az általános felvilágosítás mellett, közvetlenül keresik meg és személyesen fogadják az érdeklődőket.
A Legyél Te is rendőr közösségi oldalon, valamint a rendőrség további social media felületein, a police.hu hivatalos weboldalán folyamatosan frissülő tartalmakkal segítik a tájékozódást. Emellett több, ingyenesen hívható zöld szám (06-80-310-100, 06-80-203-983), messenger, email küldési lehetőség is a jelentkezők rendelkezésére áll.
Fontos tudnivaló, hogy a jelentkező már a képzés megkezdésekor alapilletményre jogosult. A szerződéses határvadász illetményén felül szolgálati, idegennyelv-tudási, éjszakai, valamint készenléti pótlékokra és cafeteria-juttatásra is jogosult lesz. A jogviszony határozott idejű szerződéssel jön létre 3 év időtartamra, ami további három évre egy alkalommal meghosszabbítható. A felvételi eljárás első szakaszában a fizikai, pszichikai és egészségi vizsgálatok zajlanak majd. A folyamat a Nemzeti Védelmi Szolgálat életvitel ellenőrzésével zárul.
Folyamatosan lehet jelentkezni a 160 órás szerződéses határvadász-képzésre, ami a jelentkezők számához igazodóan, gördülő rendszerben, ütemezetten indul. A jelentkezési egységcsomag és bővebb tájékoztatás az új jogviszony tartalmáról és a jelentkezés feltételeiről ide kattintva érhető el. Forrás: police.hu