Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Legyünk tárgyilagosak: nem az idény legnehezebb feladatának megoldására kellett vállalkoznia a gödöllői csapatnak a tabella utolsó helyén tanyázó, idegen környezetben eddig pontot sem szerzett felsőpakonyiak ellen. Ettől függetlenül komolyan kellett venni a riválist. Sokkal komolyabban, mint ahogy ezt a hazai gárda tette…
Nincs mit szépíteni a dolgokon: a gödöllői tizenegy mélyen tudása és a vele szemben elvárható eredményesség alatt teljesített, és hiába akadtak gólszerzési lehetőségei, a 84. percben a hősiesen küzdő vizitálók a csereként beállt Nagy Tamás fejese révén három pontot érő találatot szereztek. Némi öröm a blamázsnak tekinthető gödöllői ürömben, hogy a közvetlen riválisok közül a Vecsés sem tudott nyerni (0-0 a Pilis ellen), így a vesztett pontok tekintetében nem került hátrányba Győri Zoltán bajnoki címvédő formációja.
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 14. forduló: Gödöllői SK – Felsőpakonyi KSE 0-1 (0-0) Tizenkét lejátszott mérkőzés alapján a Gödöllői SK csapata 27 ponttal, 26-9-es gólkülönbséggel a tabella 3. helyén áll a Pest megyei I. osztályú bajnokságban. Következik: Viadukt SE-Biatorbágy – Gödöllői SK november 26., szombat 13 óra.