Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Elég gyakran fordul elő Gémesi Györggyel, hogy akár képviselőtestületi ülésen, akár más rendezvényen nem fogalmaz pontosan. Nem feltételezzük, hogy szándékosan mondana eltérőt a valóságtól, ám – mivel szavaira később bárki hivatkozhat, vagy készpénznek veheti – időnként érdemes tisztázni, hogy mi számít tényszerűnek. Pláne, ha pénzről, no, pláne, ha közpénzről van szó.
A gödöllői városvezetés január 9-i, rendkívüli tanácskozásán ugyan a máriabesnyői posta esetleges újranyitása szerepelt a napirenden, a város első embere azonban érvrendszerét feltáró monológjában „kitért” más ügyekre is. Amint az az alábbi képkockákon látható és hallható, a gödöllői városháza-beruházáshoz (Szabadság tér 6. szám alatti épület átépítése és bővítése) szükséges pénzügyi többlet-fedezet összegével kapcsolatosan „bruttó 230 millió forint körüli” tételről beszélt. Szavai jól érzékelhetően a mellette ülő dr. Kiss Árpád jegyzőt is elbizonytalanítottságot sugalló fejmozdulatra késztették.
Hogy miért? Vélhetően azért, mert a kivitelezővel 2020 tavaszán aláírt szerződés bruttó 1.269.729.345 forintról szólt. Ez az összeg a későbbiek folyamán többször is változott: 2022 februárjában, az elmúlt évi költségvetés elfogadásakor bruttó 263.449.296 forinttal, illetve további 13.472.818 forinttal (egyéb, generál-kivitelezési szerződésen kívüli munkálatok), majd tavaly augusztusban (a város idei költségvetésének terhére) bruttó 421.413.953 forinttal emelkedett. A három tétel összeadva bruttó 698.336.067 forinttal egyenértékű, vagyis: közel triplája annak, amit Gémesi György elszántan hangoztatott...
További keserű hab a tortán, hogy értesülésünk szerint a városháza-beruházás befejezése még hosszú hónapokig eltarthat, mivel a kivitelezési folyamat lezárása csak új közbeszerzési eljárás kiírásával és lefolytatásával valósulhat meg.