Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május utolsó napjával lejárt a gödöllői képviselőtestület és a debreceni székhelyű Központi Háziorvosi Ügyelet Kft. között 2021-ben létrejött szerződés, ami szabályozza a Szabadság tér 3. szám alatti épületben megvalósuló központi orvosi ügyeleti ellátást a városban.
A döntéshozók – beleértve a rendszerhez korábban csatlakozott szadai, isaszegi és mogyoródi településvezetést is – közbeszerzési eljárás kiírásának mellőzésével járultak hozzá a kontraktus meghosszabbításához. Miután a Kormány megkezdte és folyamatosan hajtja végre az orvosi ügyeleti rendszer átszervezését, a szerződés határideje a szolgáltatás Országos Mentőszolgálat általi átvételének napja, de legkésőbb 2024. február 29-e.
A bér- és költségnövekedés miatt június 1-jétől drágul a szolgáltatás ellátása, ugyanis a jelenlegi 53,50 forint/lakos tarifa 63,50 forint/lakos nagyságrendű összegre emelkedik. Gödöllő esetében ez azt jelenti, hogy az év hatodik hónapjának első napjától az önkormányzat havonta 2.104.517 forintot fizet a szolgáltatónak a helyi orvosi ügyelet biztosításáért. A drágulás havi szinten 331.420 forintos többletforrást igényel.