Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A gödöllői rendőrök elkapták azt a 19 éves férfit, aki a gyanú szerint Szilasligeten, a HÉV-megállóban önkielégítést végzett.
Egy közeli, erdős részen éppen a megálló felé sétált egy fiatal lány augusztus 9-én, a délelőtti órákban, amikor megpillantotta a férfit. Azt hitte, csak vizel a fák-bokrok között, azonban egyre közelebb érve látta, simogatja a nemi szervét és önkielégítést végez.
A beérkezett jelzést követően a rendőrök nyomban indultak, hogy mihamarabb elkapják a férfit. Mire a kistarcsai zsaruk a helyszínre értek, már nem találták ott a fiatalembert, gyorsan cselekedni kellett. Minden lehetséges információt begyűjtöttek, megállókat ellenőriztek, felvételek, nyomok után kutattak. A forró nyomos munka eredményt hozott, pár órán belül Budapesten teperték le a rendőrök T. Martint.
A férfi először elismerte a bűncselekmény elkövetését, későbbi gyanúsításakor azonban nem volt túlzottan beszédes. A hely és idő stimmel, ott volt és akkor, azonban azt vallotta, hogy a vizelésen kívül semmi rosszat nem tett.
A 19 éves férfival szemben a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai szeméremsértés vétsége miatt folytatják le az eljárást. Forrás: police.hu