Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Augusztus végéig lehetett jelentkezni a VI. Pest Vármegye Szépe versengésre. Időközben eldőlt, hogy ki az a 14 lány, aki bekerült a szépségverseny döntőjébe, és részt vehet a következő esztendő elején esedékes gálaesten, ahol megválasztják a régió szépségkirálynőjét és udvarhölgyeit.
A döntősök között Bor Janka személyében egy 18 éves gödöllői lány is fellelhető. A fővárosban élő tinédzser Budapestre történt költözését megelőzően Gödöllőn, a Szent János utcában élt. A palotakerti bölcsőde és óvoda után, a Petőfi Sándor Általános Iskola diákja lett. Három évvel ezelőtti megszűnéséig a CEAS Angol-magyar Gimnázium és Szakközépiskolába járt, majd a Váci Szakképzési Centrum Madách Imre Technikum és Szakképző Iskolában folytatta középiskolai tanulmányait.
A VI. Pest Vármegye Szépe verseny közönségszavazása október 16-án elindult, és két hónapig, azaz: december 16-ig tart. Jankára az alábbi közösségi oldalon bármilyen reakcióval (hozzászólás, kedvelés) lehet szavazni: