Vissza normál nézetbe Nyomtatás
AKTUÁLIS
Ünneprontó látvány a PalotakertenÜnneprontó látvány a Palotakerten

Kaotikus állapot alakult ki a guberálóknak köszönhetően a használtruha-gyűjtő konténer környezetében

Ötszáz forintért látogatható a gödöllői kastély

Augusztus 20-án ünnepi belépőjeggyel várják a látogatókat, akik a kifizetett összeget az ajándékboltban levásárolhatják

Fokozódó tűzveszély a Gödöllői-dombság erdeibenFokozódó tűzveszély a Gödöllői-dombság erdeiben

Budajenőnél két hektáron égett a növényzet. A Pilisi Parkerdő Zrt. figyelmeztet: a kijelölt tűzrakó-helyeken is tilos tüzet gyújtani

Körforgalom lett a bagi halálkereszteződésből

Elkészült a nettó 365 millió forintból megvalósult beruházás, amit temérdek gödöllői autós is használ naponta

Adózói fórum a NAV Pest megyei igazgatóságán

Terítéken az adófolyószámla, valamint a kata és a kiva alapvető szabályainak és előnyeinek megismerése

Elhunyt Kodó Miklós

Augusztus 6-án kísérik utolsó útjára a gödöllői Dózsa György úti köztemetőben az egykori távközlési körzetmestert

Projekt-menedzseri állás Gödöllőn

Versenyképes fizetés, dinamikus csapat!

Kikerülhet a gödöllői egyetem égisze alól az állatorvos-képzésKikerülhet a gödöllői egyetem égisze alól az állatorvos-képzés

Jelentős átalakításokat terveznek a felsőoktatási intézmények struktúrájában. A SZIE kötelékébe juthatnak a kertészeti és élelmiszer-ipari karok

Szüneteltetik az általános ügyfélfogadást a gödöllői közhivatalnokok

A halaszthatatlan ügyeket az ügyeleten intézik július utolsó és augusztus első hetében

Őrült kihívás előtt a gödöllői Moto 28 Team

Az utolsó napokban tudták meg, hogy rajthoz állhatnak a 24 órás Lö Visonta robogó-versenyen. Gőzerővel készülnek

Gödöllőt sem kímélte a viharGödöllőt sem kímélte a vihar

Több mint hatvan bejelentés érkezett a tűzoltókhoz városunkból és a környékről. Kidőlt fák és vezetékoszlopok okozták a legtöbb gondot

Gödöllői helyszíneken is felbukkanhatnak az adóhatóság emberei

Munkaidőn kívül és hétvégén is tart a nyári ellenőrzéssorozat. Górcső alatt a szabályos bizonylatolás

Számviteli ügyintézőt keres a gödöllői egészségügyi központ

A pályázatokat július 20-ig lehet benyújtani. A munkakör a Petőfi Sándor utcai I. számú szakrendelő gazdasági irodájában tölthető be

Gönczi Tibor maradt a gödöllői kastélyt működtető társaság igazgatója

A tulajdonosok a direktor kiemelt feladatává tették egy, a műemlék jövőbeni fejlesztését és működését bemutató stratégia kidolgozását

Leasszonyozták városunk első emberét

A kormányhivatalban senkinek sem tűnt fel a hibás megszólítás. Kínos…

Díjakat adnak át a gödöllői Semmelweis-napon

Két magánszemély és egy szakmai közösség veheti át a város szakmai elismerését az ünnepségen

Állam bácsit hívnák segítségül a törzstőke-pótláshozÁllam bácsit hívnák segítségül a törzstőke-pótláshoz

Gödöllő csaknem 67,2 millió forintos, vissza nem térítendő támogatási igénnyel fordult a Belügyminisztériumhoz

Száz önkéntes a gödöllői Palotakerti oviért

A Tigáz hathatós segítségének és a dolgozók munkájának köszönhetően alaposan megújult a gyermekintézmény

Pályázati projektet zárt a Prompt-H Kft.


Ismét lesz egyéjszakás múzeumi kaland GödöllőnIsmét lesz egyéjszakás múzeumi kaland Gödöllőn

Idén tucatnyi helyszínre várják az érdeklődőket a városban június 20-án. Ingyenes buszon és fizetős kisvonaton is lehet körözni

Medvebocs nyolcas ikrek születését várják szombatra Veresegyházon

Eddig titok övezte az érkezésüket. Kollégánknak sikerült megtudni részleteket. Örökbefogadó szülőkhöz kerülnek

Business Excellence-díjas rendezvényhelyszín lehet a gödöllői kastély

Az interneten lehet szavazni városunk ékességére. Aki teheti, nyomjon egy voksot. Megmutatjuk, hol

Nem volt verseny az óvodavezetői pozíciókért

Négy gödöllői gyermekintézmény élére neveztek ki irányítót, úgy, hogy az álláshelyre mindenhol egy jelentkező akadt

Pedagógusnapi díjátadás Gödöllőn

Zsúfolásig megtelt a Művészetek Háza épületének konferenciaterme. Négyen kaptak polgármesteri ezüstérmet

Lány vagy fiú lesz az első Gödöllő Talentum díjas?

Herczenikné Molnár Teréziát, Lázárné Nagy Andreát és a Szent János utcai óvoda nevelői közösségét is elismerik a városi pedagógusnapon

Véradókat várnak a gödöllői Városházára

Június első szerdáján számítanak azokra az önkéntesekre, akik önzetlen segítségükkel életet menthetnek

Végső búcsú Képes Józseftől

Június 3-án kísérik utolsó útjára a helyi kapitányságon korábban szolgálatot teljesített rendőrtisztet

Futni és szórakozni: gyermeknapi programok a főtéren

Mesejáték, koncertek, bemutatók várják a gödöllői lurkókat, akik egy nappal korábban mozizhatnak is

Könyv ünnepe a gödöllői könyvtárban

Május 28-a és június 8-a között lesznek rendezvények a Dózsa György úti közművelődési intézmény épületében

Fókuszcsoportos beszélgetés női vállalkozóknak Gödöllőn

Helyzetfeltáró felmérés készül a szebbik nem üzleti életbeli hajlandóságáról, motivációjáról


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online