Tizenegy szónok, akik nélkül kevesebbek lennénk Kik azok a történelmi személyiségek, akik időben felismerték a lehetőséget, ami a nyilvános beszédekben rejlik?
| Gödöllőn építi első új éttermét a Mcdonald’s magyar tulajdonosa A Dózsa György úton épülő egység hazai hálózat 7. olyan étterme lesz, ahol a vendégek a „Jövő Élménye” koncepcióval találkozhatnak
|
Barokk Randevú a Gödöllői Királyi Kastélyban Augusztus utolsó hétvégéjén négy koncertet rendeznek a történelmi falak között, az egyiken fellép a Talamba Ütőegyüttes is
| Isaszegi szépség is elnyerheti a Miss Balaton királynője címet Kővágó Dóra bekerült a verseny mezőnyének legjobb 12 hölgye közé, így augusztus 17-én róla is döntenek a zsűri tagjai
|
Gödöllői tanoda, ahol jó középiskolásnak lenni Galgóczi Ferenc, az Angol-Magyar Érdekeltségű Gimnázium és Szakgimnázium főigazgatója számos érvet sorakoztatott fel
| Komolytalan stílusú gödöllői vadvirágok a Roxigeten Heltai Edit Fruzsina és Heltai Zita Flóra képviseli településünket az augusztus utolsó napján lezajló zenei fesztiválin, Szigetszentmiklóson
|
Félmilliárd forinthoz közelítő támogatást kap a Szent István Egyetem három projektje A Tématerületi Kiválósági Program keretében élveznek dotációt a gödöllői központú felsőoktatási intézmény kutatásai
| Matematika és fizika tehetséggondozó program a SZIE Gépészmérnöki Karon A gödöllői központú felsőoktatási intézmény hallgatói sikeresen szerepeltek a szakterületeken meghirdetett versenyen
|
Most indokolt volt a gödöllői premisek telefon-használata az iskolában Mobil-légzsákot is fejlesztettek a diákok a természettudományi-műszaki tehetséggondozó projekt végrehajtása során
| Az airsoft egy jó kabáttal kezdődik A fegyver mellé, de lehet inkább még annak beszerzése előtt érdemes a ruházattal foglalkozni, mert – ugye – a biztonság a legelső
|
Mindenkinek elkél a segítség az esküvőszervezéskor A nagy nap előkészítése nagy falat lehet a gödöllői párok számára is. Íme, a sarkalatos pontok, amik fontosak lehetnek
| A Szent Jobb Gödöllőn Dr. Szentgáli-Tóth Boldizsár Artúr is részt vett a nyolc évtizeddel ezelőtti országjárást dokumentáló pályázaton. Dolgozata itt olvasható!
|
Egy hónapig tart a nyári ítélkezési szünet a Gödöllői Járásbíróságon Ezen időszak alatt az ügyfélsegítő ügyfélfogadása hétfőnként 9 órától 11 órára, az ügyfélközpont nyitva tartása hétfőtől péntekig 9 órától 11 órára módosul
| Élvezetes tantárgyak a gödöllői központú egyetemen Szeptembertől új évfolyammal indul az ország első, diplomás Csokoládé-, kávé-, teakészítő mesterképzése a fővárosban
|
Legyen ZÖLD minden ház! Ingyenes szakmai eseményre invitálja az érdeklődőket a gödöllői székhelyű Prompt, a Testvérvárosok útja 28. szám alatt lévő irodaépületébe
| Európai összevetés: előkelő helyen a gödöllői egyetem A 126-150. közötti pozíciókba rangsorolták a Times Higher Education (THE) Europe Teaching Rankings 2019-es listáján a SZIE-t
|
Gödöllői bandák jelentkezését is várják a Roxiget Fesztiválra Július utolsó napjáig várják a magukban kellő tehetséget érző amatőrök nevezését a szigetszentmiklósi versenyre
| Kettős évforduló köthető a Gödöllőn született feltalálóhoz, Mihály Déneshez Egy évszázada mutatta be a televíziózás elődjének számító Telehor készüléket a 125 éve neves családba érkezett tudós
|
A legkiválóbb kutatók táborát erősíti a gödöllői egyetem két oktatója Dr. Csergő Anna Mária és dr. Kicsiny Richárd az MTA dísztermében vehették át a Bolyai János-ösztöndíjat és plakettet
| Hol szervezhetünk igazán hangulatos workshopokat? Van megoldás, ha már unalmasak a mindennapi szállodai helyszínek. Gödöllői érdeklődők, figyelem!
|
Hasznos tudnivalók amerikai részvények vásárlása kapcsán Gödöllőről is belevághatunk a kereskedésbe, ha tisztában vagyunk a tengerentúli ügyletek sajátosságaival
| Az FKF Zrt-nél is gyakorlatozhatnak a gödöllői egyetem hallgatói Együttműködési megállapodás jött létre fővárosi közterület-fenntartó cég. és SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara között
|
Vászonra nyomtatott fényképek Amint elkészült, falra akasztható egyedi dekorációként szolgál, mások mellett, a gödöllői otthonokban is
| Hogyan használjuk helyesen a spaletta szavunkat? Sokszor helyettesítjük a zsalugáter kifejezéssel, pedig van eltérés a két eszköz között. Ha kíváncsi arra, hogy mi, kattintson!
|
Duplán büszkélkedhet a Szent István Egyetem A gödöllői központú felsőoktatási intézményé lett a legjobb nemzetközi kreditmobilitási pályázat az országban
| Térjen be a Tourinform Gödöllői Kistérség irodájába! A látványosságok és a programok népszerűsítése mellett, ajándéktárgyakat is kínál a kastély főbejáratánál található idegenforgalmi egység
|
Sajátos videó a Hableány kiemeléséről A gödöllői képviselőtestület tagjai és a meghívottak is adóztak a hajóbaleset áldozatainak emléke előtt
| A világ egyik legjobb klarinétosává válhat Gödöllő idei Talentum díjasa Szűcs Máriát, Katonáné Kármán Katalint, valamint a Hajós iskola és a Kastélykert óvoda közösségét is kitüntetik a városi pedagógusnapon
|
Negatív mutatókat produkáltak a gödöllői közalapítványok Mindhárom működő önkormányzati alapítású szervezet veszteséges gazdálkodással szembesült a 2018-as esztendőben
| Alzheimer Café a Dózsa György úti idősek otthona Ozory-házában Minden hónap első péntekjén várják az érdeklődőket, hogy tabuk nélküli dialógust folytassanak a demenciáról
|
|