Vissza normál nézetbe Nyomtatás
KITEKINTŐ
Tanévzáró szenátusi ülés a Szent István Egyetemen

Július 1-jétől dr. Káposzta József lesz a legnagyobb létszámú hallgatói körrel rendelkező GTK dékánja

Egyéjszakás múzeumi kaland GödöllőnEgyéjszakás múzeumi kaland Gödöllőn

Ebben az évben 11 helyszín várja városszerte ingyenes programokkal a különleges szórakozásra vágyókat június 22-én

Nagy Sándor-Kriesch Laura kettős portrészobrot állítanának

Hetven százalékos pályázati dotációból valósulhat meg Szinvai Pál alkotása, amit a múzeum épületének előterében helyeznének el

Gödöllőn koncertezik a William Byrd énekegyüttes

Június 16-án a Tessedik Galéria lesz a budafoki zenei formáció ingyenes előadásának helyszíne

Gödöllői önkéntesek az árvíz elleni védekezésben

Egy kisbusznyi csoport több ezer homokzsákot helyezett el a váci Diadal téren és környékén

Kiemelkedő munkájukért díjazzák a pedagógusokat

Június 11-én a Művészetek Háza színháztermében adják át a Gödöllő Gyermekeiért, Ifjúságáért díjat

Egykori lakosztályára szegeződik Ferenc József márványba vésett tekintete

Habsburg-leszármazottak leplezték le az 1917-ben készült, haszonkölcsönbe kapott mellszobrot a Gödöllői Királyi Kastély előkertjében

Erzsébet-parki sétára hív a Sisi Baráti Kör

A csodálatos természeti környezetben fellelhető növényritkaságokról is beszél Krassay László erdőmérnök, városunk egykori alpolgármestere

Pályázhatók a Pest megyei közgyűlés díjai

Gödöllőről is számítanak a kulturált települési környezet, az építészet és a környezetvédelem területén elismerésre érdemes jelölésekre

Hét éven belül megépülhet Gödöllő déli elkerülő útjaHét éven belül megépülhet Gödöllő déli elkerülő útja

A kétszer egysávos, közel 11 kilométeres aszfaltcsík kiindulópontja a város nyugati hátárában meglévő körforgalom

Kétszázezer forinton osztoztak a Gödöllői irodalmi díj helyezettjei

Közel 60 alkotótól több mint 90 vers és prózai pályamű érkezett a felhívásra. Petényi Edina és Sztavridisz Alexandra lettek a kategória-győztesek

Gödöllőn randevúztak az európai királyi kastélyok vezetői

Gönczi Tibor újra elnökségi tagja lett a nemzetközi szervezetnek, és abban bízik, hogy a kormányzat képviselői a Grassalkovich-kastély fejlesztésének folyatása mellett döntenek

Szombatonként ismét közlekednek a nosztalgia HÉV-járatok

Júniustól októberig havonta egy-egy napon két szerelvény szállít utasokat a fővárosból Gödöllőre, és vissza

Debreczenibe fojtották a szót a Hatvannégy-vármegyések a gödöllői fórumonDebreczenibe fojtották a szót a Hatvannégy-vármegyések a gödöllői fórumon

A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerint akkor szabadulhatunk meg a mostani rezsimtől, ha Orbán Viktor nyakába szakad a plafon

Gyalogos teljesítménytúra az éj leple alatt

Június 8-án az Erkel iskolától indulhatnak útnak a gödöllői Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület próbatételének teljesítésére vállalkozók

Nívódíjat kapott a Szent István Egyetem

A gödöllői központú felsőoktatási intézmény az Erasmus-program minőségi lebonyolításáért érdemelte ki a rangos elismerő címet

A művészet maga az élet

Kiállítás-látogatással egybekötött sporttevékenységet kínál a Gödöllői Városi Múzeum június első napjára

Az Alma együttes lesz a gödöllői gyermeknap sztárjaAz Alma együttes lesz a gödöllői gyermeknap sztárja

Május utolsó vasárnapján ingyenes főtéri program-kavalkáddal készülnek a szervezők, egy nappal korábban animációs filmet vetítenek a moziban

Sikerült megtéveszteni a kutyavilág elitjétSikerült megtéveszteni a kutyavilág elitjét

Jól vizsgáztak a gödöllői helyszínek. Képgaléria a Táncsics Mihály úti sportcentrumban lezajlott eb-frizbi versenyek főszereplőiről

Visszatért a Nagy Magyar Körről Almási Attila

Egy híján 20 nap alatt tekerte le a gödöllői amatőr bringás a 2.870 kilométeres távot

Gödöllői Európa-bajnoki ezüstérem a kutyavilágkiállításon

Zebegnyei István és Zara a korongot elképesztő ügyességgel elkapó jószágok vetélkedésében érte el a sikert

Medvéktől tartott, kutyák kergették

Almási Attila napokig nem adott életjelet magáról, de jól van, és összefutott Lukács Sándorral is

Zsolnay-kiállítás szakértő vezetéssel

Két különleges eseményre is várja az érdeklődőket a Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete

Budapesti Európa-nap gödöllői szereplőkkelBudapesti Európa-nap gödöllői szereplőkkel

Zeneiskolások lépnek fel az Erzsébet téri színpadon, majd élőben kapcsolják a királyi kastély lovardáját

A gödöllői kastély is bemutatkozik a Múzeumok Majálisán

Településünk ékességének munkatársai két napon át népszerűsítik a műemlék-együttes programjait

Új erőt adó pálinka és viharvert sátor

Rója a kilométereket a Nagy Magyar Körön a gödöllői amatőr bringás, Almási Attila. Útinapló-bejegyzések az első öt napról

A hasznosságtól a szépségig

Május 11-étől Zsolnay-kerámiákban gyönyörködhetnek a látogatók a Gödöllői Királyi Kastély Rudolf-szárnyában

Székely napok a főtéri COOP-áruházban

Másfél hétig különleges, valódi értéket képviselő termékek közül válogathatnak a vásárlók

Gödöllőn is igénybe vehető az Invilág portfólió

Az akció részeként annyi havidíjat enged el az Invitel az új előfizetőknek, ahány szolgáltatásból álló csomagra fizettek elő

Ötvenezer forintról indul a bírság

Egy komoly cég nem tűrheti el, hogy a munkavállalók veszélyesen, szabálytalanul dolgozzanak


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online