Megjelent a Gödöllői Irodalmi Díj idei pályázati kiírása Április 25-ig két kategóriában – vers és próza – lehet pályázni. 170 ezer forinton osztoznak a legjobbnak ítélt művek alkotói
| Idén Mogyoródon lesz az egyházi- és világi borok versenye Április 16-ig jelentkezhetnek a termelők és a pincészetek a GKRTE rendezvényére, aminek eredményhirdetését június 30-án rendezik meg
|
Másfél ezer feletti nevezés érkezett a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra A világ 104 országából küldték el a pályaműveket az idén május 25-27. között lezajló seregszemlére. Április közepén zárul le a zsűrizés
| Retró riportereket díjaztak a gödöllői kastélyban Diákok bevonásával tervezik megvalósítani az őszre tervezett időszaki kiállítást a történelmi falak között
|
Vonós varázs a gödöllői kastélyban Március 2-ától 4-éig hallhatók és láthatók a koncertsorozatnak számító zenei csemege a történelmi falak között
| Két díjat is nyert az Invitel az kliensek értékelése alapján Személyes és telefonos ügyfélkiszolgálás kategóriában egyaránt második lett a Gödöllőn is szolgáltató telekommunikációs társaság
|
Ott vagyok otthon, ahol van WiFi? A vezeték nélküli internethasználatot kutatja a Gödöllőn is szolgáltató Invitel. Kérdőívet is közzétettek oldalukon
| Utazás kiállításra készül a GKRTE Idén a Hungexpo D jelű pavilonjának 204F standján kínálja a tagszervezetek látványosságait a gödöllői egyesület
|
Magasabb óraszámot igényelnének a nyelvvizsgára készülő tanulók Többek között ez is kiderül a gödöllői Zöld Út Nyelvvizsgaközpont munkatársai által a középiskolások körében készített felmérésben
| Gödöllői pedagógusok is jelentkezhetnek a vándortábor-vezető továbbképzésre A sikeresen vizsgázók már idén nyáron jogosulttá válnak a program által biztosított 100 ezer forintos táborvezetési díjra
|
Tervezz ruhát egy mai hercegnőnek! Diákoknak szóló kreatív pályázatot írtak ki a Gödöllői Királyi Kastélyt működtető gazdasági társaság munkatársai
| Veszélyeztetik a magyar halgazdálkodás a távoli országokból betelepített díszhalak Ezt is megállapították a gödöllői központú Szent István Egyetemen lezajlott országos szakmai találkozón
|
Irodát nyitott Gödöllő belvárosában a Fidesz Hétköznaponként 13 és 19 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között várják az érdeklődőket a Rézgombos-házban
| Boldogságóra is van a gödöllői angol-magyar középiskolában Többek között ezzel is segítenek a diákok túlterheltségének enyhítésében. A leendő kilencedikesek között egy mopedet sorsolnak ki
|
Gödöllői devizahiteles károsultak jelentkezését várják Felhívást tett közzé az érintettek érdekében szerveződött mozgalom, amely a szerződések érvénytelenítését szorgalmazza
| Górcső alá helyezik a drónok alkalmazását is Közös agrárbiztonsági kutatásokba kezd a gödöllői központú Szent István Egyetem és az Óbudai Egyetem
|
A gödöllői egyetem képzései is megismerhetők az Educatio 2018 kiállításon A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont „G” csarnokának AF04 jelű standján adnak felvilágosítást az érdeklődőknek
| A gödöllői Fricska tagjaival pózolt Shane Tusup Az Év Sportolója Gálán találkoztak, ahol a tavalyi esztendő legjobb edzőjének választották az amerikai fenegyereket
|
Negyven éve, hogy hazatért a Szent Korona Január első szombatján több műsor is foglakozik a felbecsülhetetlen ereklyével, aminek másolata tavaly Gödöllő járt
| Jócskán bővelkedik hosszú hétvégékben a 2018-as év Örülhetnek a gödöllői munkavállalók is, hiszen a hat dolgos szombattal szemben kilenc többnapos víkend lesz
|
Így néz ki a gödöllői kastély év eleji látogatási rendje Az új év első napján déltől térhetnek be az érdeklődők. Január 8-tól március közepéig korlátozottan kereshető fel a műemlék-együttes
| Személyi változás lesz a gödöllői könyvtár élén Január 1-jétől átmenetileg az eddigi helyettes, Liskáné Fóthy Zsuzsanna vezeti a közművelődési intézményt
|
Adventi kastélynapok Gödöllőn, tizenhetedszer December harmadik hétvégéjén várják az érdeklődőket a történelmi falak között lezajló családi eseményre
| Kormánypárti szerepkörben vitáztak a gödöllői Török Ignác Gimnázium tanulói A helyi középiskola Téli Menedék Fórum néven alkotott csapatot a Demokráciajáték az Országházban programon
|
Ínycsiklandozó menüsorral rukkolt elő a GKRTE gasztronómiai versenyének idei győztese Zalaegerszegre került a fődíj, valamint Benke László olimpiai mesterszakács által felajánlott Első Magyar Fehérasztal Lovagrend vándorserleg
| Feketedió díjjal jutalmazták Kovács Balázst A megyenapi ünnepségen vette át az elismerést a Művészetek Háza Gödöllő Kft. ügyvezető igazgatója
|
Együttműködési megállapodás jött lére a Szent István Egyetem és a Continental között Középpontban a szakember-utánpótlás: a cég segíti a hallgatók elméleti és gyakorlati képzését, illetve későbbi sikeres elhelyezkedésüket
| Öt tipp az Inviteltől, hogy még jobban menjen az üzlet Hatékonyságnövelő tanácsokat fogalmazott meg a Gödöllőn is szolgáltató telekommunikációs társaság szakértője
|
Irodalmi vetélkedéssel emlékeztek a 180 éve született Erzsébet királynéra Huszonharmadik alkalommal rendeztek vers- és prózamondó versenyt a gödöllői kastély nyújtotta történelmi környezetben
| Egy felejthetetlen este Londonban Sztárokkal bulizhatott a Gödöllőn is szolgáltató Invitel MTV EMA nyereményjátékának győztese
|
|