Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllő anno…: aki azt a táblát csinálta, felelősségre kell vonni!

2024-04-02 10:30:19

Különös és egyben nehezen értelmezhető táblafeliratra – pontosabban az azon több mint egy évtizede olvasható, akár történelemhamisításnak is tekinthető ellentmondásra – hívta fel a figyelmet a Gödöllő anno… közösségi oldalon Pál Gábor. A sokak által Kafor becenéven ismert tősgyökeres gödöllői csoporttag a következő mondatot posztolta Leo Tschoell Kossuth Lajos utcai, 2012. június 12-én ünnepélyes körülmények között felavatott emléktáblájával kapcsolatosan:
- Ekkora hibát csinálni egy emléktáblán, annak a bátor embernek a nevetségessé tétele, aki mert csinálni valamit ebben a szörnyű időben. Aki meg ebből a határozatból azt a táblát csinálta, felelősségre kell vonni.

Hogy a botrányszagú történet érthető legyen, tudni kell, hogy a gödöllői önkormányzat tagjai 2012. május 10-i ülésükön olyan határozatot fogadtak el, amin az alábbi táblaszöveg szerepelt:


Ehhez képest a táblán a következő sorok jelentek meg:


A történelmi hűség kedvéért meg kell említeni, hogy Gödöllőn a zsidó lakosság létszáma 1880-ban 195 fő volt, 1920-ban 451 fő, míg 1930-ban 276 fő szerepelt a nyilvántartásokban.

A két évvel ezelőtt a helyi református egyháznak 135 millió forintért értékesített, oktatási és hitéleti célra megvásárolt, Kossuth Lajos utca 5-7. szám alatti bölcsőde-ingatlan falán elhelyezkedő kőtábla mérete 60x40 centiméter, elkészíttetése és elhelyezése 75.400 forintos közpénz-ráfordítást jelentett tucatnyi éve.
Fontos adalék, hogy a Leo Tschoell feledésbe merült cselekedetét a városvezetés figyelmébe ajánló középiskolai tanár, a 2014 januárjában, 81 éves korában elhunyt Halászné Várady Ildikó Gödöllőért ezüstérmet vehetett át a táblaavató ünnepségen.

Érdekesség, hogy a táblakészíttetésről szóló határozati javaslat elfogadása előtti vita során Kristóf Etelka –, aki akkor a Jobbik színeiben ült a városvezetésben – kettős mércével „vádolta meg” az előterjesztést, miután Gémesi György és a hozzá hű lokálpatrióta klubos képviselők nem támogatták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) gödöllői szervezete azon kérelmét, miszerint: a városvezetés adjon hozzájárulást a 2011 áprilisában az Erzsébet-parkban kihantolt ismeretlen német katona emlékét megőrző hely saját költségen történő kialakításához.
Kristóf Etelka napjainkban a lokálpatrióta klub kötelékébe tartozik, amit az is alátámaszt, hogy – miként 2019-ben, ezúttal is – a Gémesi-csapat képviselőjelöltjeként kell vele számolni a június 9-i önkormányzati választáson.

A 80 éve lezajlott holokausztra emlékezve, a város idei költségvetésében 1,5 millió forintot különítettek el – úgynevezett – botlatókövek kihelyezésére. A döntést azzal indokolták, hogy városunkból 1944-ben mintegy 150 zsidó családot deportáltak otthonukból, emléküket jelenleg nem jelöli a településen sem emlékmű, sem tábla. A 150 családból első körben azoknak kívánnak nevükkel ellátott emléket állítani, akik Gödöllőn születtek, 1944-ben Gödöllőn éltek és 1944-ben haltak meg munkaszolgálat során, vagy valamely koncentrációs táborban. Ezen személyek száma a rendelkezésre álló történelmi források alapján körülbelül 25 fő.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online