Balesetnél és méhek befogásánál segédkeztek a gödöllői tűzoltók Nem telt eseménytelenül a pünkösdi hétvége a helyi lánglovagoknak. Az autópályán és a Valkó felé vezető úton is akadt dolguk
| Család-barát vetélkedő a gödöllői egyetem sportpályáján A bűn- és baleset-megelőzés mellett a katasztrófa- és állatvédelemre is fókuszál a megyei kapitányság által szervezett esemény május 30-án
|
Testi sértéssel és állatkínzással gyanúsítják a gödöllői nőt Vádemelési javaslat született egy tavaly októberi ügyben, amikor mellkas-harapással végződött a kutyasétáltatás
| Vádemelési javaslat a kórházi rablás gyanúsítottja ellen Lezárták az eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai, és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek
|
Kigyulladt a hulladék a gödöllői szeméttelepen Vízszállítóval kellett biztosítani az oltóanyagot. A tűzeset során személyi sérülés nem történt
| Súlyos balesetnél mentettek a gödöllői tűzoltók Két autó ütközött az Isaszeg és Dány közötti úton. Mindkét sofőr megsérül, az egyik súlyosan
|
Gödöllőt is bevonták az álhírkeltésbe Közleményt adott ki a rendőrség a felelős internet-használat fontosságáról. Ne higgyünk a pletykáknak! Ha ténylegesen baj van, jelentsük be!
| Gödöllő adta a legjobb gépkocsizó járőrt a megyében Cserni Jánosra méltán lehet büszke édesapja is, aki korábban szintén a helyi kapitányság kötelékében szolgált
|
Erre ne száguldozzon májusban, Gödöllőn! Megtudhatja, hol és melyik napokon vetik be a rendőrök az új csúcs-traffipaxot a város útjain. 11 kritikus helyszín
| Ingyen oktatják a motoros csajokat Gödöllőről is jelentkezhetnek okulni vágyók a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság május 2-i rendezvényére
|
Fricskát (is) kaptak ajándékba a gödöllői rendőrök Meglepetés előadással köszönték meg a helyi zsaruk munkáját a Művészetek Háza színháztermében
| Pest megyei Rendőr- és Tűzoltónap Május első vasárnapján Ceglédre várják a gödöllői érdeklődőket is, ahol trafipax-szal mérik a futókat
|
Közel egymilliárd forintot csalt ki ügyfeleitől egy gödöllői ügyvéd Az ügynek 48 sértettje van. Az ügyészség csalás és sikkasztás bűntettével is vádolja a férfit
| Ki ismeri fel az emlékhely-rongálókat? Szemtanúk jelentkezését várja a Gödöllői Rendőrkapitányság egy csömöri esettel kapcsolatosan
|
Április 24-e munkaszüneti nap a rendőrségen A gödöllői kapitányságon sem lesz ügyfélfogadás, de a bejelentések felvételét biztosítják
| Feladta magát a vendéglátóhelyi zsaroló A gödöllői kapitányság aszódi munkatársai vették őrizetbe a 30 éves bagi férfit, akit az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett
|
Vízelvezető árokba csapódott egy személygépkocsi A gödöllői tűzoltók szabadították ki a járműbe szorult sofőrt, akit kórházba szállítottak
| Az autópálya pihenőjében dézsmálta meg a rakományt A gödöllői kapitányság körözése alapján a fővárosban kapcsolták le a 33 éves gyanúsítottat, aki 10 rekesz sört lopott
|
Gödöllőn öt helyen vetik be tarffipaxot a Speedmarathon alatt Mérik, de nem állítják le az autósokat az április 16-án reggel 6 órakor induló 24 órás ellenőrzés folyamán
| Holttestre bukkantak az Úrréti tóban Az 53 éves gödöllői hölgyet nagyon megviselte férje halála. Bűncselekményre utaló nyomot nem találtak a rendőrök
|
Két autó karambolozott az M3-ason Az eset gödöllői lehajtó közelében történt. A járművekben négyen utaztak, ketten könnyebb sérülésekkel kerültek kórházba
| Gödöllőn randevúznak az ország legjobb forgalomirányító rendőrei A Pest megyei versengés helyszíne április 15-én Pilis lesz. A helyi kapitányságot Villányi Tamás képviseli
|
Gödöllői társasház pincéjében raboltak Az illetékes bíróság egy 31 éves férfit helyezett előzetes letartóztatásba, aki a gyanú szerint bántalmazta a sértettet
| Életet mentettek a gödöllői kapitányság aszódi járőrei Karosszékben menekítették ki a házból az 50 éves, mozgáskorlátozott, kommunikálni képtelen férfit
|
Gödöllőiek is javasolhatják, hol mérjen a traffipax Április 16-án reggel indul a 24 órás Speedmarathon. Emailben várják a helyszíneket a megyei kapitányság munkatársai
| Halált okozó testi sértés és emberölés is lehet a borosgazda tette Megtartották az első tárgyalást a vácszentlászlói „fagyállós” ügyben, ahol életével fizetett a tolvaj
|
Húsvéti razzia: egyetlen ittas személyt szűrtek ki a gödöllői rendőrök Közel 300 járművezetőt ellenőriztek az április elején megtartott közlekedési akció során a helyi zsaruk
| Több mint 850 káresethez vonultak tavaly a gödöllői tűzoltók Csökkent az események száma. A legidősebb gépjármű 39 éves, korszerűsítésre szorul a laktanya épülete
|
Lángba borult egy családi ház tetőszerkezete a Hársfa utcában A gödöllői hivatásos tűzoltók három vízsugár segítségével oltották el a tüzet. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős
| Pozitív lett a drogteszt egy dányi általános iskolás fiúnál Marihuánás cigarettát szívott, majd másnap gombostűvel szurkálta osztálytársait. Eljárást indítottak ellene a gödöllői rendőrök
|
|