Vissza normál nézetbe Nyomtatás
ELSŐ KÉZBŐL
Gödöllőn tanácskoznak Európa vezető kastélyainak szakértői

A digitális korszak fejlesztésnek lehetőségei, a közösségi média és az internet használat áll a tapasztalatcsere középpontjában

Budai Gyula: hazudnak, akik azt mondják, hogy a rezsicsökkentés nem ér semmit

A kormánypárti politikusok szerint az önkormányzati tulajdonú közszolgáltatóknak nem kell attól tartaniuk, hogy a bevételkiesés okozta esetleges bajban magukra hagyja őket az állam

Vécsey László: Jó úton haladunk!Vécsey László: Jó úton haladunk!

Körzetünk országgyűlési képviselőjét a bukott baloldal semmilyen kampányízű spekulációja nem térítheti le a gödöllői régióban élőket szolgáló munkája útjáról

Gödöllőiek a NAV legfrissebb csúcsadós-listájánGödöllőiek a NAV legfrissebb csúcsadós-listáján

A jogkövetkezményekkel együtt több mint 1,2 milliárd forinttal tartozik az adóhatóságnak egy helyi székhelyű kft.

A városlakók érdeke többet érhet 20 milliárd forintnál

Vörös István nem venné jó néven, ha a gödöllőiek áldozatul esnének a HÉV-fejlesztés polgármester által erőltetett látszat-intézkedéseinek

A gödöllői Fidesz úgy véli, Gémesi György a támadók oldalára álltA gödöllői Fidesz úgy véli, Gémesi György a támadók oldalára állt

A kormánypártiak elítélik a polgármester augusztus 20-i beszédét, aki szerintük nyíltan vállalta a baloldali eszmék gondolatiságát

Nem a legmegfelelőbb döntést hozta az önkormányzat

Mondja Kovács Barnabás (MSZP), aki szerint a polgármester idén is figyelmen kívül hagyta a „Gödöllő Város Díszpolgára” szóösszetétel első két szavát

Sírva köszönte meg a díszpolgári címet Szűcs LajosSírva köszönte meg a díszpolgári címet Szűcs Lajos

Egykori tanítványai és játékostársai is méltatták a Gödöllő legrangosabb kitüntetésével elismert olimpiai bajnok labdarúgót

Gödöllői díjazott a National Geographic fotópályázatán

Lantai-Csont Gergely öt éve érettségizett a Török Ignác Gimnázium angol-német nyelvi speciális osztályában, majd közgazdász diplomát szerzett

Pécsi Ildikó után férje, Szűcs Lajos is Gödöllő díszpolgára leszPécsi Ildikó után férje, Szűcs Lajos is Gödöllő díszpolgára lesz

Az idén 70 éves olimpiai bajnok és világválogatott labdarúgó augusztus 20-án veheti át a város címerével ékesített arany pecsétgyűrűt

Gémesi visszadobta a labdát a gödöllői Fidesz térfelére

A polgármester szerint a kormányzópárt önkormányzati képviselői kreálnak kicsinyes politikai ügyet a HÉV-fejlesztés kérdéséből

Nem megy bele a kicsinyes politikai játszmába a gödöllői Fidesz

A HÉV-fejlesztés ügyében a párt helyi szervezete támogatja azokat, akik nem nyugszanak bele a Lokálpatrióta Klub antidemokratikus politizálásának következményeibe

Dal Olvasztó Imre emlékére

Révi Sándor szerzeményét az Indul a bakterház feledhetetlen Bendegúz-alakítása inspirálta

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe

Az átmeneti intézkedés vonatkozik a Gödöllő környéki erdőkre is. A szabályszegők bírsággal sújthatók

Rézgombos-matematika: egyenleget vontak, pluszban a városRézgombos-matematika: egyenleget vontak, pluszban a város

Nem épül meg a guruló drosztos taxiállomás, mégis milliós nagyságrendű jótékonykodásról tanúskodnak a számadatok

Megfellebbezik a Gémesit a rágalmazás vádja alól felmentő ítéletetMegfellebbezik a Gémesit a rágalmazás vádja alól felmentő ítéletet

Vécsey László úgy fogalmazott: a jogászok dolga lesz a szerinte tárgyi tévedést tartalmazó első fokú bírósági határozatot kivesézni

Kéthetes igazgatási szünet lesz a polgármesteri hivatalban

Július 22-től augusztus 2-ig csak ügyeletet biztosítnak a gödöllői Városházán a dolgozók rendes szabadságának kiadása miatt

Életveszély GödöllőnÉletveszély Gödöllőn

Másfél hónapja nem nyúltak hozzá a viharban megsérült Köztársaság úti házhoz. Bontani kellene, de egyelőre tétlenkednek az illetékesek…

Kínos baki keltett zavart a SZIE-GTK diplomaosztóján

Tizenkét nappal később elégtételt adtak annak a hallgatónak, akinek neve a felolvasáskor kimaradt a listából

Nem orvos került az egészségügyi központ élére

Személyi kérdésekben döntöttek a gödöllői képviselőtestület tagjai. Három vezető a helyén marad, két intézménynél új irányítók jönnek

Ángyán József: Ennek a rendszernek össze kell dőlni!

Idézet a Fidesz egyik frakcióüléséről: aki tisztességesen viselkedik, és megsérül a csatatéren, azt kihozzuk onnan, de aki nem, arra mi is lőni fogunk…

Kilépett a Fidesz-frakcióból a patkányozó Ángyán JózsefKilépett a Fidesz-frakcióból a patkányozó Ángyán József

Fél évig független képviselő lesz a Gödöllőn élő professzor, aki többek szerint az LMP felé kacsingat

Lezárult egy rendőrségi nyomozás a gödöllői szálloda-ügybenLezárult egy rendőrségi nyomozás a gödöllői szálloda-ügyben

A kutakodás során nem találtak vagyoni hátrányt okozó kötelezettségszegést, ezért bűncselekmény hiányában megszüntető határozat született. Csalás gyanúja miatt azonban még folyik eljárás

Bringát toltak a színpadra a pedagógusnapi ünnepségenBringát toltak a színpadra a pedagógusnapi ünnepségen

Erősen érzékelhető volt a szándék: demonstrálni, hogy a gödöllői köznevelés „államosított” szereplői fontosak Gémesi és csapata számára

Árvízi készenléti csapatot szervez a Fidesz

Előreláthatólag Vácon, esetleg Dunakeszin lehet szükség a dolgos gödöllői kezekre a hétvégi napokon

Koronázási hétvége élőképes tárlatvezetésselKoronázási hétvége élőképes tárlatvezetéssel

Június 8-án nosztalgiavonat érkezik Gödöllőre, aminek utasai is láthatják, ahogy gróf Andrássy Gyula a kastélynál fogadja a királyi családot

Zöldszámot indított a katasztrófavédelem

Indokolt esetben a (06-80) 205-500-as, belföldről ingyenesen hívható vonalon lehet tájékozódni

Az MSZP esete a suttogó propagandával

Reagált a Fidesz helyi csoportja: a dohánytrafik ügy is csak kreált műbalhé, amivel a baloldal a 2010-es választásra az alvilággal kötött paktumáról próbálja elterelni a figyelmet

Heteken belül kiléphet a Fidesz-frakcióból Ángyán József, aki csak különnemű házaspároknak adna művelésre földet

A Gödöllőn élő szakpolitikus minősíthetetlennek nevezte kormánypárti képviselőtársa, Vécsey László viselkedését

Trafikmutyis kérdőjelek Gödöllőn is

Sajtóközleményben formált vélemény az MSZP Gödöllői Szervezete az országosan nagy vihart kavart ügyben


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online