Vissza normál nézetbe Nyomtatás
ELSŐ KÉZBŐL
Fertőző májgyulladást diagnosztizáltak két Erkeles tanulónál

A gödöllői iskola vezetése azonnal intézkedett az érintett osztályok, csoportok beoltatásáról. Egyesek egy gyorsbüfé ételére gyanakodnak

Hajós iskolai botrány: szülői levelek az igazgatónőnekHajós iskolai botrány: szülői levelek az igazgatónőnek

Két napon belül több iromány is született, amiben választ és intézkedést várnak a gödöllői tanoda vezetőjétől

Év végéig tilos az ejtőernyőzés a gödöllői repülőtéren

A katasztrófa után 15 nappal, október 3-ától ismét rendelkezik üzembentartási engedéllyel a perőci légiobjektum

Koncert Zsófi emlékére

Mága Zoltán és művészvendégei lépnek fel a gödöllői Szentháromság-templomban, az est bevételét a gyászoló családnak ajánlják fel

Gödöllő verte az országos átlagot népszavazás-érvényességi mutatóban

Városunkban a választásra jogosultak közel 46 százaléka ment el voksolni, 98% feletti a NEM-ek aránya

Migráns-ügy: nemzeti „rekordot” állított fel a gödöllői képviselőtestületMigráns-ügy: nemzeti „rekordot” állított fel a gödöllői képviselőtestület

A városatyák többsége harmadszor sem támogatta a betelepítési kvóta elutasítására tett javaslatot. Szócsata Gémesi és Vécsey között

Nem leszek biodíszlete a méltatlan adok-kapoknak!

Ezt Kovács Barnabás, a gödöllői önkormányzat MSZP-s képviselője közölte a Vécsey vs. Gémesi migráns-csata kapcsán

Itt a Vécsey-beszéd, amire Gémesi kiakadt

Érdemes végighallgatni a honatya mondandóját, majd leszűrni, ki akar migránsokat telepíteni Gödöllőre

Gesztusértékű parkoló-építés közpénzből

A gödöllői önkormányzat 15 millió forintot biztosít a LEAR-nek, amelynek TAO-ja segíti a sportcsarnok-beruházást

Felfüggesztették a gödöllői repülőtér üzembentartási engedélyét

A döntést egyeztették a tulajdonossal (önkormányzat) és a szakmai üzembentartó szervezettel (VÜSZI Kft.)

Nőt vett maga mellé Gémesi: Pappné Pintér Csilla lett Gödöllő új alpolgármestereNőt vett maga mellé Gémesi: Pappné Pintér Csilla lett Gödöllő új alpolgármestere

A Szent János utcai óvoda vezetője társadalmi megbízatású státuszt kapott a városvezetésben, így megőrizheti állását

Szívás lesz a Petőfi térnél közlekedni

Szeptember közepén elkezdődnek a csapadékvíz-elvezetési munkák Gödöllő egyik legforgalmasabb csomópontjában

Adózói igény miatt szerepel az összeg a Gödöllőn kiküldött csekkeken

Dr. Nánási Éva címzetes főjegyző tájékoztatásából kiderül, aki augusztusba fizetett, kérhet új készpénz-átutalási megbízást

Nem kell félni, nem életveszélyes a gödöllői Városháza épülete

Gémesi György a képviselőtestület ülésén tisztázta a félreértést, és megerősítette, az objektum műszaki állapota rossz

Szent Istvántól Hosszú Katinkáig ívelt Gémesi beszéde

Saját utas üzenetet fogalmazott meg a gödöllői polgármester az augusztus 20-i városi ünnepségen

Riogatás vagy valóság, hogy életveszélyes a gödöllői Városháza épülete?Riogatás vagy valóság, hogy életveszélyes a gödöllői Városháza épülete?

A felújítást és az átépítést szorgalmazó szakértői véleményben nincs erre utalás. Várjuk a polgármester válaszát

Utolsó útjára kísérték a tragikusan elhunyt gödöllői lányt

A Dózsa György úti köztemetőben helyezték végső nyugalomra Zsófit, aki testi erejével próbálta megakadályozni, hogy ellopják az autóját...

Öt év után idén sem lesz díszpolgára Gödöllőnek

A felhívásra csupán egyetlen javaslat érkezett, ám őt a polgármester nem tartotta megfelelőnek, ezért a kitüntető címet nem adják ki

Csúcsra juttathatják a szavazatok Gödöllő első emberét

Augusztus 19-én zárul az internetes szavazás az Év polgármestere, alpolgármestere és jegyzője címre

Öt évet kellett várni, hogy újra kinyisson az egyetemi strandÖt évet kellett várni, hogy újra kinyisson az egyetemi strand

Közel 150 millió forintból újult meg Gödöllő egyetlen, szabadtéri fürdőzésre alkalmas létesítménye

Nem lepi el Gödöllőt a szemét, pénzhez jut a Zöld Híd Régió Kft.

Közel 300 millió forint érkezhet. Hatálytalanította a társaság az önkormányzatokkal kötött közszolgáltatási szerződés felmondását

Magyar Szabadság Napja az új kezdet és a józan ész jegyében

Megjelentek a politikai zászlóbontás legfőbb üzenetei a gödöllői polgármester ünnepi beszédében

Gémesi nem asszisztál az iskolák államosításáhozGémesi nem asszisztál az iskolák államosításához

Egyetlen tankerületi központ kijelölése esetében sincs külön indoklás – válaszolta Vécsey László, a gödöllői központú választókerület országgyűlési képviselője

Lemondott Gödöllő egyik alpolgármestere

Pecze Dániel döntését Gémesi György jelentette be. A helyettes három és fél év után egzisztenciális okok miatt válik meg a tisztségtől

Javulhat a helyzet két, kaotikus gödöllői csomópontban

Változik a forgalmi rend a Szabadság út és a Testvérvárosok útja, valamint az egyetemi kijáró torkolatának közelében

Van-e már kiszemelt vállalkozó, akinek szüksége lenne a Városháza épületére?

Többek között ezt kérdezi a gödöllői székhelyű Szót kérünk a közjóért Egyesület Gémesi György polgármestertől

Szemétszállítás: egyelőre nincs gödöllői megkeresés a katasztrófavédelemnélSzemétszállítás: egyelőre nincs gödöllői megkeresés a katasztrófavédelemnél

Közös cél a hulladékártalmatlanítás folyamatos biztosítása, aminek érdekében rendszeresen egyeztetések történnek

Városházát a városháza helyére!

Csáky Zoltán kérdése: mit hagyna hátra e nélkül az utókor számára a Gémesi György polgármester uralta gödöllői városvezetés?

Trianoni megemlékezés: elment a józan ész?

Molnár Árpád, a Fidesz gödöllői önkormányzati képviselője nehezményező bejegyzést tett közzé a legnagyobb közösségi portálon

Mit gondol, mire költik adóforintjainkat a gödöllői képviselők?

Május utolsó csütörtökjén összeültek a várost irányító grémium tagjai, hogy határozzanak erről-arról


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online