Vissza normál nézetbe Nyomtatás
ELSŐ KÉZBŐL
Jókora fordulatot vett a gödöllői magánkórház ügyeJókora fordulatot vett a gödöllői magánkórház ügye

A módosítani tervezett adásvételi szerződés szerint növekedett a megvalósítás határideje és csökkent az aktív ágyak száma

Kéthavi jutalmat javasolt a polgármester a gödöllői közcégek igazgatóinak

A legtöbb profitot a VÜSZI Kft. termelte 2019-ben, a legkevesebbet pedig a piacot működtető káefté

Több ezer polgármester repesne az örömtől, ha…

…ilyen „kivéreztetésben”, „ellehetetlenítésben” lehetne része – véli Vécsey László, a gödöllői központú választókerület parlamenti képviselője

Kártyás beléptető-rendszert építenek ki a gödöllői piac mélygarázsához

Éves szinten 5-6 millió forintos spórolást remélnek a nettó értéken számolva csaknem 3,9 millió forintos fejlesztéstől

Járványveszély: Gödöllő is kikerül a vörös zónábólJárványveszély: Gödöllő is kikerül a vörös zónából

Nyithatnak az éttermek, kávézók, de a szükséges távolságtartás és maszk viselése mindenhol indokolt marad

Új autóra is szán közpénzt Gödöllő polgármestere a veszélyhelyzet idején

Megjelent a Gödöllői Hírek magazin Helyi Polgár melléklettel kiegészített májusi száma. Kattintson a részletekért!

Kedves pestiek! Ne gyertek Gödöllőre fürdőzni!

Mosolyogva, némiképp pironkodva válaszolt a riporteri kérdésre Gémesi György az egyik kereskedelmi tévé stúdiójában

Két hónapja nem pártelnök Gémesi GyörgyKét hónapja nem pártelnök Gémesi György

Gödöllő polgármestere az Új Kezdet Párt február végi tisztújító választmányi ülésén mondott le tisztségéről, de párttag maradt

Vécsey László úgy véli, Gémesi szakértői akcionizmusa nem használ Gödöllő megítélésének

Körzetünk parlamenti képviselője szerint a járvány és annak hatásai elleni védekezésre kell összpontosítani, minden más csak utána következhet

Gondolatkeltő a gödöllői piaccsarnok emeleti részének bérbeadása

Számos pénzügyi adat és érv indokolná, hogy a lakosságot érintő közszolgáltatásokat visszaköltöztessék a belvárosba

Társkövetelővé lépett elő az egy hónapja még a járvány létét vitató Gémesi György

42, nem kormánypárti polgármester írta alá az Orbán Viktornak címzett nyílt levelet, amiben az idősotthonok tesztelésére szólítanak fel

Gémesi élt az Orbán adta húsvéti lehetőséggel

Úgy zárták le a gödöllői Erzsébet-park főbejáratát, hogy aki bennrekedt a természetvédelmi területen, kénytelen volt kimászni

Kihirdették a gödöllői elkerülő út első szakaszának építésére vonatkozó kormányhatározatotKihirdették a gödöllői elkerülő út első szakaszának építésére vonatkozó kormányhatározatot

A dokumentum szerint az 500 millió forintos központi forrás nagyobb összegének ütemezése 2021-ben történik és 2022-ben fejeződik be

Mennyivel szolgálhatná a járványügyi védekezést a gödöllői önkormányzati tiszteletdíjak folyósításának felfüggesztése?

Az országban van már olyan település, ahol a polgármester élt a jogával, és átmenetileg megszüntette a képviselők a külsős bizottsági tagok javadalmazását

Kisfilm és taps a Hősöknek!

Április 1-jén, szerdán 20 órakor indul a Szövetség Gödöllőért és a Seholország Egyesület kezdeményezése

Milyen utóélete lesz a Szövetség Gödöllőért Gémesi Györgyhöz intézett nyílt levelének?

Kolozs Csaba beszélt a visszajelzésekről, a polgármester trágár bejegyzéseit azonban nem minősítette

Gémesi György: és a f...ok nem hagyják abbaGémesi György: és a f...ok nem hagyják abba

Így reagált a gödöllői polgármester a hozzá intézett nyílt levelet megfogalmazók és támogatók kezdeményezésére

A kormány és a jogszabályok által meghatározott feladatok mentén haladnak Gémesiék

Gödöllő polgármesterének kabinetfőnöke azt válaszolta kérdésünkre, hogy nem kívánnak reagálni a március 19-i nyílt levélre

Nyílt levélben sürgetik fontos lépések meghozatalára Gémesi Györgyöt Nyílt levélben sürgetik fontos lépések meghozatalára Gémesi Györgyöt

A Szövetség Gödöllőért csoport kezdeményezéséhez számos orvos, vállalkozó és közszereplő is csatlakozott. Ön is megteheti!

Korlátozzák a járóbeteg-ellátást a gödöllői egészségügyi központban

Minden tervezett/előjegyzett egészségügyi ellátást, beavatkozást el kell halasztani. Ezek elvégzésére csak akkor kerül sor, ha sürgős szükség áll fenn

Rendkívüli szünet a gödöllői óvodákban és bölcsődékben

Korlátozzák az üzletek nyitva tartását is. Kivételt jelentenek az élelmiszert árusító boltok, a drogériák és a patikák. Betiltják a nyilvános rendezvényeket

Jövőre és 2022-ben is a gödöllői vállalkozások adójából „csinosítanák” az új városházát

Kolozs Csaba szerint a jelenlegi helyzetben nem szabadna nem bevételtermelő beruházásra áldozni. Gémesi úgy véli, a város szolgáltat

Koronavírus-helyzet: mi az, ami elmarad Gödöllőn?

A fertőzés elterjedésének a megfékezése az elsőrendű cél, így főként a közösségi rendezvényeket érinthetik az intézkedések

Kit igazol a gödöllői magánkórház telkeire elkészült új értékbecslés?Kit igazol a gödöllői magánkórház telkeire elkészült új értékbecslés?

Nyolc igen és öt nem szavazattal hagyták jóvá a bontási költséggel járó terheket értékcsökkentésként számba vevő számhalmazt

Vécsey László bizakodó, hogy nem eszik olyan forrón a kását

Egyeztetett a miniszterelnökkel a gödöllői központú választókerület parlamenti képviselője, aki, nem nézné tétlenül a HÉV-M2-es metró összekötésének csúszását

Márciusra tolódtak fontos dátumok az új gödöllői városháza (át)építése kapcsán

Módosították a közbeszerzési eljárással kapcsolatos dokumentációt, ami befolyásolja a tervezett beruházás megvalósításának kezdetét

Újabb gödöllői bérlakást adtak ki pályázat nélkül

A 2021-2022 nevelési év végéig biztosított az Erkel iskola logopédiai alsó tagozatos osztályinak elhelyezése a Mátyás király utcában

Kit minősít a gödöllői költségvetéshez benyújtott módosító indítványok elutasítása?Kit minősít a gödöllői költségvetéshez benyújtott módosító indítványok elutasítása?

Kolozs Csaba és Kocsi Tamás nem rejtették véka alá véleményüket a Górcső alatt Gödöllő című műsorban

Csökkenő önkormányzati támogatással számol a gödöllői kultúra háza

A VÜSZI Kft. kivételével valamennyi köztulajdonban lévő városi gazdasági társaság üzleti tervét elfogadták februárban

Közel 4 órás verbális vajúdás után született meg Gödöllő idei költségvetése

Marad a kommunális adó, nulla forinttal tervezték az egészségügyi központ működésének támogatását


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online