Strandröplabda: ezüstéremig jutott az U22-eseknél a 17 éves gödöllői tehetség, Vecsey Fanni Végletekig kiélezett volt a finálé, ahol a harmadik szettben minimális különbség döntött a rivális páros javára
| Magyar Kupa: a Békéscsaba ellen kezd a gödöllői a röplabda-csapat Október végéig, oda-visszavágó alapon kell lejátszani a meccseket. A párharc továbbjutója a legjobb nyolc közé kerül
|
Ajide Dániel visszaszerezte Gödöllőnek a leggyilkosabb sprintszám bajnoki címét Kilenc versenyszámban ért el érmes helyezést a GEAC számos faitalt felvonultató atléta-különítmény
| Dunaharaszti jelentette a kupa-végállomást a gödöllői focisták számára A fennállásuk 100. évfordulóját idén ünneplő házgazdák már az első játékrészben igazolták a papírformát
|
A Honvéd ellen nyitják a szeptember közepén induló bajnoki évadot a gödöllői kézilabdázók Bartos Gábor férficsapata az NB II. Északi-csoportjában rivalizál, a Mácsár Gyula vezette serdülők viszont az I. osztályban meccselnek
| Atlétika Budapest Open: három számban gödöllői győztest avattak Több, ígéretes eredménnyel rukkoltak elő a helyi egyetemi klub versenyzői a közelgő országos bajnokság előtt
|
Küzdelmes kupameccsen lépett túl a Maglódon a gödöllői tizenegy Hevesi Tamás győzelemmel debütált a hazaiak kispadján. A következő feladatot augusztus második hétvégéjén kell teljesíteni
| Gödöllő strandröplabdás üdvöskéje, Vecsey Fanni Vaida Beával (is) hódított Tatán Az idei szezonra összeállt páros szettveszteség nélkül nyerte az országos bajnokság első mesterfordulóját
|
Gödöllői arany- és bronzérem a strandröplabázó lányok U18-as bajnokságán Vecsey Fanni Gubik Hannával az oldalán lett bajnok, a Bútor-Szabó kettős pedig a dobogó alsó fokára állhatott fel
| Magyar nyelven is elérhető weboldalt tett közzé a Mightytips A gödöllői sportfogadók számára is számos előnyt kínál az internetes felület, ahol részletes és jól strukturált információkra bukkanhatunk
|
Gödöllői legények alkotják az ország legjobb tízpróba-csapatát Újabb egyéni csúcsokkal hívták fel magukra a figyelmet az egyetemi klub versenyzői a felkészülési viadalokon
| A közelgő országos bajnokságokra hangoltak a gödöllői atléták Négy nap alatt az ország négy pontján álltak rajthoz az egyetemi műhely sportolói, akik közül többen is egyéni csúcsot értek el
|
A Maglód elleni kupameccs lesz Hevesi Tamás első tétre menő gödöllői foci-bevetése Visszatért a Táncsics Mihály útra a helyi tizenegy korábbi gólzsákja, Koziorowski Richárd, valamint a Dolhai-testvérek is
| Dinamikus gyakorlatok futás előtti bemelegítéshez A minden testrészre kiterjedő átmozgatás nem csak a sérülések megelőzése miatt fontos, hanem a teljesítményed szempontjából is
|
Mire számíthatnak a Vettel-rajongók 2020-ban? A 2020-as Forma1-es szezon a koronavírus-járvány miatt igazán rendhagyónak ígérkezik, hiszen a versenyzők nem tudják, mire képes az autójuk
| Elhunyt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó, Gödöllő díszpolgára Az egyszeres világválogatott sportolót a Ferencvárosi TC és a helyi önkormányzat egyaránt saját halottjának tekinti
|
Mihály Ádám szabadtéren is meghódította az 5 méteres magasságot A Gödöllői EAC rúdugrója a hazai rendezésű ugrónapon vitte el a show-t, és diadalmaskodott új egyéni csúccsal
| Mozgalmasan indult a július a gödöllői atléták számára Három nap alatt három helyszínen jeleskedtek az egyetemi szakosztály versenyzői, akik közül többen is egyéni csúcsig jutottak
|
Országos- és egyéni gerelyhajító-csúcsok a Gödöllői EAC versenyén Hosszú hónapok után ismét a sportteljesítmények összemérésén volt a hangsúly a SZIE Atlétika Centrumában lezajlott viadalon
| A gödöllői focicsapathoz szerződött vezetőedzőnek Hevesi Tamás Pozder Nenadtól két év után közös megegyezés alapján vált meg az egyesület vezetése. Az érkező trénernek tetszik a helyi modell
|
Műkorcsolya-szakosztály indul Gödöllőn Nyolc éves kornál fiatalabb kislányokat és kisfiúkat várnak, akik művészi módon szeretnének megtanulni korizni
| Nem tűnik idegölőnek a gödöllői röplabdások következő bajnoki szezonja Az NB I. Ligából nem lesz automatikus kieső. A lebonyolítási rendszer sajátossága az ellenfél-választás a rájátszásban
|
Nyári jégkorong-tábort szervez a gödöllői hoki klub Augusztus elején, Sátoraljaújhelyen, a Zemplén Kalandparkban gyűlnek össze a sportág ifjú szerelmesei, régiek és újoncok egyaránt
| Év végére elkészülhet a gödöllői versenyuszoda Erről Vécsey László beszélt közösségi oldalán, az alsóparki futókör átadása kapcsán közzétett videóüzenetében
|
Átadták a vörössalak-színű alsóparki futókört A fele-fele arányban állami és önkormányzati finanszírozásban megvalósult mintegy 60 millió forintos beruházás jól szolgálhatja a gödöllőiek sportolását, egészségét
| Félszáz millió forintos városi kölcsönben részesül a gödöllői pingpong-csarnok építése Gémesi György önállóan döntött a kérdésben, az összeget legkésőbb az idei év utolsó napjáig kell visszafizetni
|
Hat gödöllői diák lett Magyarország jó tanulója, jó sportolója Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője oklevéllel honorálta a kimagasló tanulmányi- és sporteredményeket
| Idén is a Gödöllői EAC az önkormányzati sportdotáció legnagyobb vesztese A 2019-es adatokat vette alapul a polgármester, amikor döntött a 20 százalékkal megkurtított keretösszegek feldarabolásáról
|
Az olimpiai éremszerzésre esélyes Gémesi Csanád azon van, hogy átmentse formáját A Gödöllői EAC kardvívóját kifejezetten elszomorította a nyári játékok elhalasztása, hiszen mindent erre az évre tett fel
| Csak jövő nyáron tarthat célra Tokióban a gödöllői sportlövő tehetség Mészáros Eszter, a helyi egyetemi klub versenyzője már tavaly tavasszal megszerezte az olimpián való indulás jogát
|
|