Vissza normál nézetbe Nyomtatás
SPORT
Kulcsembereik nélkül alulmaradtak a Honvéddal szemben a gödöllői kézilabdázók

A fiatalok nem tudták pótolni rutinosabb társaikat. A pontatlanság mellett, védekezésben teljesített elvárás alatt Bartos Gábor csapata

Röplabda: jó kezdés után drámai csatában vesztett a gödöllői csapat Budaörsön

A négyszettes csata során két játszmában is túlóráztak a riválisok. A GRC fiaskója egyelőre nem tragédia, de jó lesz vigyázni

16 millió forintos városi bevételről mondott le Gödöllő első embere

A polgármester, hivatkozva a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásaira, erre az évre elengedte sport közalapítvány fizetési kötelezettségét

Sportlövészet: nincs jobb juniorkorú vegyes páros, mint a Mészáros-Klenczner duó

Szép eredményeket értek el a légfegyveres országos bajnokság 10 méteres számaiban a Gödöllői EAC versenyzői

Atlétika: Kriszt Saci országos csúccsal nyerte a 300 métert a serdülő ob-nAtlétika: Kriszt Saci országos csúccsal nyerte a 300 métert a serdülő ob-n

A Gödöllői EAC korosztályos versenyzői összesen hat érmet nyertek: három aranyat, egy ezüstöt és két bronzot

Röplabda: kétszettes hátrányból fordított és nyert a gödöllői hatos

Úgy tűnt, túlságosan nagy előnyt ad a TF-eseknek Szalay Attila együttese, ám a lányok derekasan küzdöttek

Szezoncsúccsal ért célba Nádházy Evelin Ostravában

A Gödöllői EAC sprintere 53,78 másodperc alatt teljesítette a 400 méteres távot, és 3 századdal maradt el az Eb kiküldetési szinttől

Folytatódik az együttműködés a Gödöllői SK és a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia között

Kizárták a helyi tizenegy következő ellenfelét a bajnokságból, ezért Hevesi Tamás csapata csak február 27-én debütál hazai pályán

Két éven belül otthonra lelhetnek a Gödöllői Muskétások

Az uszoda mellett létesítendő jégcsarnok-beruházás eddigi és várható fejleményeiről Molnár Mihály, a helyi egyesület főtitkára beszélt

Minden éremből jutott a gödöllői atlétáknak a Budapest Openen

Pápai Marci 1500 méteren egyéni csúccsal nyert, Mihály Ádám 2., klubtársa, Bánovics József 3. lett rúdugrásban

Röplabda: 71 nap után vereséggel tért vissza a bajnokságba a gödöllői csapatRöplabda: 71 nap után vereséggel tért vissza a bajnokságba a gödöllői csapat

Szalay Attila együttese Gárdonyban marad alul a székesfehérvári alakulat ellen, úgy, hogy egy szettsikerre sem futotta az erejéből

Idei legjobbját futotta Nádházy Evelin Bécsben

A Gödöllői EAC sprintere a 400 méteres síkfutásban 54,16 másodperce idővel ért célba, és lett 10. a rangos mezőnyben

Nyolcmillió forintos kormányzati dotációban részesül a Gödöllői EAC

Több mint 2,1 milliárd forintos összegű rendkívüli támogatás osztottak szét45 kiemelt vidéki sportegyesületnek

A juniorok között indulnak a gödöllői sportlövők az Európa-bajnokságon

Mészáros Eszter és Klenczner Márton egyaránt éremeséllyel állhat lőállásba a május végén-június elején, Eszéken esedékes kontinensviadalon

Mészáros Eszter országos csúccsal nyerte a Honvéd Kupát

A Gödöllői EAC olimpiai kvótás sportlövője 252,9 körre javította a korábbi rekordot, ami azt mutatja, töretlen a fejlődése

Gödöllőről is várnak jelentkezőket az alapfokú játékvezetői tanfolyamra

Az érdeklődők február 9-ig élhetnek az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága által kínált lehetőséggel

India ősi kincse: a Kalaripayattu. Ismerkedj meg jellegzetességeivel!

A harcművészet különböző ágazatainak egyre nagyobb jelentősége van hazánkban is: rengetegen szeretik és találják meg benne saját útjukat

Gödöllői atléták is bekerültek a hazai rendezésű 2023-as világbajnokságra felkészítő programbaGödöllői atléták is bekerültek a hazai rendezésű 2023-as világbajnokságra felkészítő programba

Két sprinter és egy magasugró kap kiemelt szövetségi támogatást, ezen felül két GEAC-os rúdugró fejlődéséhez is hozzájárul a MASZ

Bebiztosította Európa-bajnoki indulását Mészáros Eszter

A Gödöllői EAC olimpiai kvótás sportlövője második lett a százhalombattai válogatón, a légpuskások 10 méteres versenyszámában

Próbálnak felülkerekedni a gödöllői labdás sportcsapatok a koronavírus okozta káoszon

Legkorábban a női röplabdások léphetnek pályára. A kézis fiúknak egy, a focistáknak négy elhalasztott meccset kell pótolniuk

Legyél a Málnárium női fitnesz klub edzője!

A munkakör betöltéséhez szakirányú végzettség szükséges, gépkocsi és jogosítvány előnyt jelent

Lesz-e gödöllői érmese a tokiói olimpiának?Lesz-e gödöllői érmese a tokiói olimpiának?

A sportlövő Mészáros Esztertől bravúr lenne a medálszerzés, Gémesi Csanád azonban jó eséllyel felállhat a dobogóra a kardcsapat tagjaként

Csaknem 300 millió forintos a gödöllői uszoda szennyvíz-csatorna érdekeltségi hozzájárulása

Az összeget a beruházó Nemzeti Sportközpontoktól kéri az önkormányzat, napi csaknem 300 köbméter kibocsátással számolva

Kedvező helyzetből vághat neki a bajnokság folytatásának a gödöllői röplabda-csapat

Négy kemény és két könnyebb mérkőzés vár Szalay Attila együttesére az alapszakaszban. A klubvezetés leszerződtette Hajós Alizt

Legjobb vidékiként országos bajnoki negyedik a gödöllői kardcsapat

A Gémesi-testvérek az első két meccsüket megnyerték, majd vereséget szenvedtek az elődöntőben és a helyosztón

Vívó ob 2020: Gémesi Csanád jóvoltából Gödöllőre került a férfikardozók bronzérmeVívó ob 2020: Gémesi Csanád jóvoltából Gödöllőre került a férfikardozók bronzérme

Az elődöntőben a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron állta útját Navarrete József tanítványának

Éremben gazdag országos bajnokságot zártak a gödöllői akrobatikus tornászok

December 13-án a fővárosban randevúztak a sportág legjobbjai, köztük a Grassalkovich SE tehetségei is

Eb-válogatót nyert a Gödöllői EAC olimpiai kvótás sportlövője, Mészáros Eszter

Szombathely volt a házigazdája a légpuskások 10 méteres versenyszámában lezajlott viadalsorozat első állomásának

Vereséggel búcsúztak az óévtől a gödöllői kézilabdázók

Kevésnek bizonyult a 28 lőtt gól. A helyi klub ifjúsági együttese a PLER ellen is megőrizte száz százalékos mutatóját

Hiányérzettel vonulhat téli pihenőre a gödöllői tizenegyHiányérzettel vonulhat téli pihenőre a gödöllői tizenegy

Hevesi Tamás vezetőedzővel értékeltük a csonka őszi szezont, és kitértünk a folytatásra is


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online