Vissza normál nézetbe Nyomtatás
SPORT
Kaposváron sem termett babér a gödöllői röplabdás lányoknak

Egy szoros és két nagyon sima szettben maradt alul Grózer György együttese a somogyi megyeszékhelyen

Öt medállal zárták utolsó korosztályos országos versenyüket a gödöllői gyermekatléták

A legeredményesebb Kriszt Sarolta volt, aki a magas- és a távolugrás mellett a váltóval is aranyérmes lett

Röplabda: háromszettes gödöllői kupakudarc Balatonfüreden

Nem lesz könnyű a továbbjutás kiharcolása, ami csak aranyszettben lehetséges a Penta-hatos számára

Tizenéves gödöllői sakkozó mattolta a Pest megyei sakkszövetség elnökét

Ifjabb Pervai László sikere ellenére az alagiak alaposan helybenhagyták a GSBE második számú formációját

Női röplabda NB I.: könnyen megadták magukat a gödöllőiek az MTK-nak

Nem ilyen szezonkezdetről álmodott városunk hatosa, amely főként gyenge nyitásfogadásának köszönheti fiaskóját

Nem tudta kibekkelni a győzelmet a gödöllői tizenegy

Igazságosnak mondható döntetlen született Nagykőrösön, a szabadrúgásból eredményes hazaiak büntetőt hibáztak

Budakalászon megszakadt a gödöllői kézilabdázók veretlenségi sorozata

Legutóbb tavaly decemberben maradt alul Bartos Gábor csapata, amely ezt követően 15 bajnoki mérkőzésen nem talált legyőzőre

Kivételes sportemberek a TÉRFÉL stúdiójábanKivételes sportemberek a TÉRFÉL stúdiójában

Bemutatkozott a Kistarcsai VSC, feltártuk a hobbifutás fény- és árnyoldalát, sorfordító szezon előtt állnak a gödöllői röplabdás lányok

Az ifjúsági olimpia helyszínén gyakorol Mihály Ádám

A Gödöllői EAC rúdugró tehetségét edzője, Szörényi István is elkísérte az argentin fővárosba, Buenos Airesbe

Olimpia bajnok vízilabdázó is segíti a gödöllői röplabda klub boldogulását

Cél az Extraliga, defibrillátort adományozott a Penta Kft. a gimnáziumnak, bővül az utánpótlás-nevelés rendszere

NB II-es szinten rivalizál a gödöllői férfi röplabda-csapatNB II-es szinten rivalizál a gödöllői férfi röplabda-csapat

Beérett Wirnhardt Oszkár egy évtizedes kitartó munkája. Volt idő, amikor a mezeket is saját zsebből vették meg

A végjátékban kerekedett felül a MAFC-on a gödöllői kézilabda-csapat

Az első játékrészben még a vendégeknél volt az előny, de Bartos Gábor csapata még időben ébresztőt fújt

Atlétika: gödöllői első és második hely a serdülő válogatott viadalon

Bánovics József rúdugrásban diadalmaskodott, Soos Leventét csak szlovén riválisa tudta megelőzni magasugrásban

Röplabda NB II.: vendégként nyertek a gödöllői társulatok

A bajnoki osztályban debütáló fiúk Sümegen, a juniorkorú lányok pedig Pécsen győztek szettveszteség nélkül

Mudroch Mendel duplájával verte a Vecsést a Gödöllő

Nyolcvan percig kellett várni, hogy a városunk futballcsapata feltörje a tavaly még NB III-as vendégalakulat reteszét

Vitézkedett a Visegrád a gödöllői sakkozók ellen

Szorosabb eredmény is születhetett volna a GSBE második számú egységének bajnoki debütálásán

Hatpróba-ezüstérmes lett Soos LeventeHatpróba-ezüstérmes lett Soos Levente

Valamennyi gödöllői induló egyéni legjobb eredményét érte el a székesfehérvári országos bajnokságon

Végig vezetve nyertek Dunakeszin a gödöllői kézilabdázók

Az ellentmondást nem tűrő kezdés után némiképp visszaesett Bartos Gábor csapata, de sikere nem forgott veszélyben

Öngóllal verte a Tápiószecsőt a Gödöllő

Az idegenben még száz százalékos mutatóval rendelkező helyi tizenegy főként az első félidőben uralta a játékot

Sikeres atléták, menedzselt foci ifjak és Recreo Sport program Gödöllőn

Ezekkel a témákkal foglalkozik a TÉRFÉL sportmagazin sorozat 27. adása. Hat vendég ült a kamerák előtt

Szépen csillogó érmeket nyertek a gödöllői atlétapalánták

Budapesten rendezték meg a Közép- és az Észak-Magyarországi Régió U13-as és U11-es őszi Sport XXI atlétikai csapat pályaversenyét

MTK-siker az Ádám László röplabda-emléktornánMTK-siker az Ádám László röplabda-emléktornán

A házigazda gödöllői alakulat a második helyen végzett az NB I. Ligás csapatok felkészülési megmérettetésén

Két gödöllői váltó vitte aranyéremig a stafétabotot

A Szekszárdi Atlétikai Centrumban rendezték meg a legjobbak országos bajnokságát. A GEAC-nak mindhárom színű medálból jutott

Véget ért a gödöllői tizenegy szárnyalása

A rutinos maglódiak két góllal múlták felül a összpontosítási gondokkal küzdő Pozder-csapatot

Egy híján huszadszor rendezik meg az Ádám László röplabda-emléktornát Gödöllőn

Négy, a bajnokságban is rivális formációval csapnak össze a lányok a felkészülést szolgáló megmérettetésen

Nem lépnek magasabb osztályba a gödöllői kézilabdázók

Bartos Gábor bajnokcsapata továbbra is az NB II. Északi-csoportjában küzd meg riválisaival a szeptember 16-án induló idényben

Győzelemmel felérő csapatbajnoki ezüstérem részesei voltak a gödöllői atléták

A nagy nevekből álló Honvéddal meccselt a GEAC-Ikarus közös formáció a székesfehérvári döntőben

Pontrúgásból törték fel a battai reteszt a gödöllői focistákPontrúgásból törték fel a battai reteszt a gödöllői focisták

Továbbra is száz százalékos mutatóval rendelkezik Pozder Nenad együttese a Pest megyei élvonalban

Kis és nagy bajnokok a TÉRFÉL-ben

Junior világbajnok női kézilabdázó, Európa-bajnok kardvívó és történelmi strandröplabda-aranyérmes lányok öregbítették a gödöllői sport hírnevét a nyáron

Válaszd a ritmikus gimnasztikát!

Gödöllőn és Veresegyházon egyaránt indít tanfolyamot a Vuelta Sportegyesület óvodás és alsó tagozatos lányoknak


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online