Vissza normál nézetbe Nyomtatás
SPORT
Elhunyt Kis János, a kétszeres bajnok gödöllői futsal-csapat edzője

A sportág kivételes tudású szakvezetője 2005-ben és 2006-ban lett aranyérmes városunk együttesével, és a BL-ben is remekeltek

Röplabda Magyar Kupa: az MTK Budapest ellen rivalizál a gödöllői hatos a nyolcaddöntőben

Oda-visszavágó alapon dől majd el, hogy melyik csapat lesz a bajnok és kupagyőztes Vasas Óbuda ellenfele a negyeddöntőben

A pilates története

A mozgásforma nem csupán a sportolók vagy a fogyni vágyók körében lett népszerű, hanem az egészségügyi szakemberek is elismerik

Vízilabda: két győzelemmel rajtolt a gödöllői csapat az OB 2-ben

Petlyánszki Péter együttese remekül debütált a pontvadászat B jelű csoportjában, és éllovasként várja az októberi folytatást

Cselgáncs: hat gödöllői medál Egerből

A helyi judo klub diák- és serdülőkorú fiatal tehetséget a XXIV. Tóth Péter nemzetközi rangsorversenyen jeleskedtek

Atlétika serdülő ob: három számban állt gödöllői tehetség a dobogó tetején

A MATE-GEAC különítményének legeredményesebb tagja a dobóatléta Krakóczki Bence volt a pécsi megmérettetésen

Kézilabda: csak fellángolásokra volt képes a gödöllői legénység a Diósgyőr ellen

A játék minden elemében hatékonyabb hazaiak hamar Bartos Gábor csapatának tudtára adták, hogy esélytelen a pontszerzésre

Labdarúgás MOL Magyar Kupa: hosszabbításban búcsúzott a díszes serlegért folyó küzdelemtől a GödöllőLabdarúgás MOL Magyar Kupa: hosszabbításban búcsúzott a díszes serlegért folyó küzdelemtől a Gödöllő

Molnár Zoltán együttesének tagjai nem vallottak szégyent az NB III-as Dunaföldvár elleni kiélezett mérkőzésen

Sportlövészet: Mészáros Eszter világkupa-ezüstérmes Pekler Zalánnal!

A MATE-Gödöllői EAC légpuskás versenyzője és komáromi társa remekeltek a Rio de Janeiróban zajló megmérettetésen

Röplabda: négy év után újra Gödöllőn szurkolhatunk a város NB I. Ligás női csapatának

A klubvezetés továbbra is a fiatal, főként saját nevelésű tehetségekre építi a játékoskeretet, amely képes a biztos bennmaradást jelentő helyezés elérésére

Cselgáncs: gödöllői érmek Tatabányáról és Brnóból

A helyi judo klub fiataljai remekül helytálltak az őszi szezonnyitó megmérettetéseken, akik elindultak, valamennyien dobogóra állhattak

Kézilabda: fokozatosan őrölte fel a Veresegyház erejét a Gödöllő

Sikeres rajtot vett Bartos Gábor együttese az átszervezett NB II-es bajnokság C jelű csoportjában

Megvédte ezüstérmét a MATE-Gödöllői EAC az atlétikai csapatbajnokságon!Megvédte ezüstérmét a MATE-Gödöllői EAC az atlétikai csapatbajnokságon!

Az egyetemi klub különítményének tagjai közül a fiatal sprinterlányok vitték a prímet, Kriszt Saci U18-as és egyéni csúcsot is futott

Labdarúgás: a Vecsés elleni diadalával a tabella élére ugrott a gödöllői tizenegy

Molnár Zoltán társulata magabiztos játékkal őrölte fel a bajnoki címvédő erejét, és megőrizte veretlenségét a pontvadászatban

A szomszédvár Veresegyház ellen nyitják az új bajnoki évadot a gödöllői kézilabdázók

Bartos Gábor férficsapata az új idényben az NB II. C jelű csoportjában rivalizál, a hazai meccsek vasárnaponként a Hajós iskola tornacsarnokában lesznek

Atlétika: minden színű éremből követeltek maguknak a gödöllőiek Szuper Liga döntőben

Mind a két MATE-GEAC női váltó magabiztosan nyerte az egyesületi staféták országos bajnokságát a kecskeméti viadalon

Labdarúgás: a gödöllői Koziorowski duplájára csak egyszer volt válasza a VeresegyháznakLabdarúgás: a gödöllői Koziorowski duplájára csak egyszer volt válasza a Veresegyháznak

Molnár Zoltán együttese továbbra is őrzi veretlenségét a 2023/2024-es idényben, a Pest vármegyei I. osztályban és a MOL Magyar kupában egyaránt

Emlékezetes pillanatok a sportban, amelyek sportfogadókat tettek gazdaggá

Ezek a momentumok gyakran hatalmas nyereményeket hoznak a szerencsésebb fogadók számára, megváltoztatva életüket

Légy Te is szuperhős! Toborzót hirdetett a MATE-Gödöllői EAC atlétika szakosztálya

Elsősorban 7-12 éves korú, gyors és ügyes gyerkőcök jelentkezését várják a sportok királynője helyi csapatába

Labdarúgás MOL Magyar Kupa: akár „nagy halat” is fogadhat a gödöllői tizenegy a 3. fordulóban

Molnár Zoltán együttese már a legjobb 64 csapat között van, miután magabiztosan nyert a Hidasnémeti otthonában

Strandröplabda U18 Európa-bajnokság: a 13. helyen végeztek a gödöllői lányok

A Breuer Mirtill, Szabó Anna alkotta kettős a nyolcaddöntőig bravúrosan menetelt, majd az első helyen kiemelt spanyol kettős ellen elvérzett

Atlétikai világbajnokság: 43 éves országos csúcs megdöntésében vállalt szerepet a gödöllői sprinter, Nádházy Evelin

A 4x400 méteres női síkfutás új magyar rekordja 3:27,79 perc, ami hét századmásodperccel múlja felül a moszkvai olimpián elért csúcsot

Labdarúgás: egygólos győzelemmel hangolt a gödöllői legénység a hétvégi kupameccsre

Nem vesztett sokat az, aki nem látta városunk együttesének hétközi, Biatorbágy elleni fellépését a Szűcs Lajos sportcentrumban

Atlétika: világbajnoki 35. lett 200 méteren a gödöllői sprinter, Sulyán AlexaAtlétika: világbajnoki 35. lett 200 méteren a gödöllői sprinter, Sulyán Alexa

A MATE-GEAC 18 éves tehetsége mindössze 35 századmásodperccel maradt el élete legjobbjától a rekkenő hőségben

Sportlövő vb: értékes helyezések jutottak a bivalyerős mezőnyben a gödöllői Mészáros Eszternek

A MATE-GEAC versenyzője nem jutott közel az olimpiai kvótaszerzéshez, de a világranglistán elfoglalt pozíciója ebből a szempontból kecsegtető

Labdarúgás: pontokat hagyott Dunakeszin a gödöllői tizenegy

Hiába támadott többet a találkozó folyamán Molnár Zoltán csapata, az öngóllal megszerzett előnyt a házigazdák a végjátékban eltüntették

Világhírű norvég atléták edzőtáboroztak Gödöllőn

A középtávfutó legendák közül ketten indulnak az augusztus 19-én kezdődő budapesti világbajnokságon. Egyikük aranyeséllyel

Városi sporttámogatás: a tavalyi összeg töredékét kapták a Gödöllői SK pingpongosaiVárosi sporttámogatás: a tavalyi összeg töredékét kapták a Gödöllői SK pingpongosai

A 16 millió forintos keretösszegen 13 egyesület és szakosztály osztozott a Sport Közalapítvány kuratóriumának döntése alapján

Tájfutó masters világbajnokság: ezüstérmet nyert Kármán Katalin

A Gödöllői Kirchhofer SE kötelékében edzőként dolgozó sportolónő a 65 évesek középtávú versenyében ért másodikként célba a kassai megmérettetésen

Röplabda: a gödöllői nevelésű Kump Alíz is pályára léphet az Európa-bajnokságon

Lezajlott a keretszűkítés az augusztus 17-én a házigazda belgák ellen rajtoló kontinensviadalra készülő női válogatottnál


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online