Vissza normál nézetbe Nyomtatás
SPORT
Bronzérmes csapat tagjaként örülhetett Gémesi Csanád a vívó Eb-n

Egyéniben a 7. helyen végzett a Gödöllői EAC kardozója Tbilisziben, csapatban pedig a harmadik pozícióban zárt

A Gödöllői EAC négy atlétája segítette az ifjúsági válogatottat

Mihály Ádám négy és fél méter fölé került rúdugrásban, amivel második lett a négy nemzet miskolci viadalán

Idén nyáron is lesz strandröplabda tábor Gödöllőn

Június 19-től július végéig van lehetőség sportolni a helyi egyetem teniszklubjának homokos pályáin

A juniorkorú Simonváros Csanád hátát nézte a férfi rúdugró-mezőnyA juniorkorú Simonváros Csanád hátát nézte a férfi rúdugró-mezőny

Remek teljesítményt nyújtott a megfiatalított gödöllői különítmény a háromnapos székesfehérvári atlétikai országos bajnokságon

Serdülőbajnoki ötödik lett a gödöllői leány csapat röplabdában

Szabados István együttese két győzelmet jegyzett, mégsem sikerült a legjobb négy közé verekednie magát

Úszó- és sporttábor Gödöllőn

Június 19-e és augusztus 25-e között lesznek a turnusok, amikre 4 éves kortól jelentkezhetnek a gyermekek

Köszöntötték Gödöllő tanulásban és sportolásban is élenjáró diákjait

Összesen kilenc nebuló részesült kiemelt elismerésben a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott ünnepségen

Orvost igénylő kiütések a gödöllői K1 gálánOrvost igénylő kiütések a gödöllői K1 gálán

Parádés ütközeteket láthatott, ezért remekül szórakozott a Trafo Club közönsége a Crow-Gym rendezvényén

Gyermekbajnoki hatodikként zárt a gödöllői leány röplabda-csapat

Békéscsabán rendezték meg az országos döntőt, ahol városunk fiataljai nagyon közel álltak a négy közé jutáshoz

Gödöllői Liga-sikerek a pünkösdi Budapest Open Nemzetközi versenyen

A GEAC atlétái ezúttal a mátyásföldi Ikarus-pályán igazolták jó formájukat. Egyéni csúcsok is születtek

Gálaelőadással biztosították be ezüstérmüket a gödöllői focisták

Pilisszentivánon rúgott egy hatost Szász Ferenc csapata, amely remek idényt zárt a Pest megyei elitbajnokságban

Kézilabda: Gödöllő adja Pest megye legjobb juniorcsapatát a férfiaknál

Mácsár Gyula társulata az NB II. Északi-csoportjában bezsebelt bajnoki cím után Vácon vívta ki az újabb sikert

Kölyökatléták rivalizáltak Gödöllőn

Több mint száz gyerek mérte össze a tudását a sportág egyetemi centrumában. A legjobban a Csirkecombok teljesítettek

Gödöllői sportpénz-elosztás: szubjektív csavarás az objektív tényekenGödöllői sportpénz-elosztás: szubjektív csavarás az objektív tényeken

Alapos átrendeződések az önkormányzati támogatásban. Az élvonalban teljesítő atléták és röplabdások buktak a legtöbbet

Pest megyei Kupa: hasra estek az utolsó előtti lépésnél a gödöllői focisták

A nagyobb győmrői hit legyőzte városunk első számú csapatát az elődöntőben. A főtáblás hely azonban megvan

Tizenhat GEAC-érem adott alapot a hangos énekszónak

Debrecenben jártak az egyetemi klub gyermekatlétái, aki 4 arany-, 8 ezüst- és 8 bronzmedáliát gyűjtöttek a „kis ob-n”

Diákolimpia: gödöllői érmek judoban és atlétikában

A küzdősport szerelmesei Zalaegerszegen léptek tamtamira. Szőke-Kiss Anna két ezüstéremmel tért haza Székesfehérvárról

Nem éreztek rá a siker ízére a gödöllői junior röplabdás lányokNem éreztek rá a siker ízére a gödöllői junior röplabdás lányok

Tartalékosan kellett küzdenie a hatos fináléban városunk utánpótlás csapatának. Diákolimpiai arany a kispesti homokon

Távolabb tolta magától az ezüstérmet Tökölön a gödöllői tizenegy

A Táncsics Mihály úton elért 20-1-es diadalával ünnepelhette bajnoki címét a megyehármas GEAC

Gödöllői atlétalurkók óriási sikerei a diákolimpián

Kriszt Sarolta országos csúccsal lett aranyérmes többpróbában, Eszenyi Napsugár pedig kislabda-hajításban diadalmaskodott

Rúdra termett gödöllői lányokRúdra termett gödöllői lányok

Fantasztikus eredményekkel rukkoltak elő a Catwalk Ironairbase stúdió versenyzői a sportág legősibb hazai versenyén

Két korosztályban is bajnok lett a gödöllői hétpróbázó lányKét korosztályban is bajnok lett a gödöllői hétpróbázó lány

Renner Luca nyakába került a felnőtteknek és a junioroknak járó aranyérem. Tóth Zsombor is diadalmaskodott

Hatgólos különbségű gödöllői csapások

A bajnoki elsőség küszöbére került GEAC tizenegye 6-0-ra, a GSK II. pedig 7-1-re nyert aktuális riválisa ellen a megye háromban

Röplabda: bronzra cserélt aranyérem

Nem tudta megvédeni tavalyi bajnoki címét a Penta-Gödölői RC korosztályos csapata, a medáliaszerzés azonban nagy csatában sikerült

Felnégyelte a turai tizenegy a gödöllőit

Odalett a Táncsics Mihály úti gárda 15 forduló óta tartó veretlensége. Az ezüstérem megszerzésének esélye nem úszott el

Futsal: gödöllői zakó a felsőházi idényzárón

Hiába vezetett a MAG-LOG Berettyóújfalun, a hazaiak fordítottak. A következő szezonban is az NB II-ben lesz érdekelt a helyi gárda

Felnőttek nélkül is remekeltek a gödöllői atléták a csapatbajnoki elődöntőben

A GEAC a mátyásföldi Ikarus BSE-vel alkotott közös formációt, és a 3. helyet elcsípve jutott a szeptemberi fináléba

Juniorbajnoki címet szereztek a gödöllői kézilabdázók!Juniorbajnoki címet szereztek a gödöllői kézilabdázók!

Mácsár Gyula csapata kiütötte a Hatvant. A felnőttek is nyertek, így ők ezüstérmesek az NB II. Északi-csoportjában

Fontos pontokat szórtak el a gödöllői focisták az olajvárosban

Kétszer is vezetett Szász Ferenc együttese Százhalombattán, mégis iksz lett a vége. A Kistarcsa tovább üldözi a GEAC-ot

Gödöllői medáliahalmozás a serdülő és ifi ügyességi csapatbajnokságonGödöllői medáliahalmozás a serdülő és ifi ügyességi csapatbajnokságon

Kiválóan szerepeltek a GEAC fiatal atlétái a Csehországban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén is


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online