Vissza normál nézetbe Nyomtatás
SPORT
Magyar Kupa: az újonc Balatonfüred ellen kezd a gödöllői a röplabda-csapat

November 4-ig kell lejátszani a meccseket. Továbbjutás esetén a Vasas következhet a legjobb négy közé jutásért

Tizenegy gödöllői érem született az atléták ifjúsági és junior liga döntőjén

Simonváros Csanád újabb sikerével teljessé tette éves éremkollekcióját, minden fontos versenyt megnyert Magyarországon

Hatékony támadójátékkal ötig jutott a GSK a Felsőpakony ellenHatékony támadójátékkal ötig jutott a GSK a Felsőpakony ellen

Az újonc vendégek már a 3. percben kétgólos hátrányba kerültek, majd kilencen fejezték be az egyoldalú ütközetet

Gyors és ügyes gyerkőcök jelentkezését várja a Gödöllő EAC atlétika szakosztálya

Aki szeretné, hogy gyermeke játékosan sokoldalú fejlesztést kapjon, kattintson a további részletekért

Atlétika: szuper liga döntő szuper gödöllői eredményekkel

Két korosztályban összesen négy arany-, három ezüst- és hat bronzérem volt a termés a pénzdíjas viadalon

Megizzadt a három pontért Szentendrén a gödöllői tizenegy

Beadások után volt eredményes Pozder Nenad együttese, amely hősies védőmunkájának köszönheti idegenbeli sikerét

Nagyobb hírverést kap a gödöllői fociutánpótlásNagyobb hírverést kap a gödöllői fociutánpótlás

Együttműködésre lépett a GSK és a Career Sport Management, hogy ne csak egy szűk kör ismerje meg az eredményeket

Atlétika: gödöllői érmek Mátyásföldről

Főként dobó- és futószámokban jeleskedtek a GEAC fiataljai a Budapest nyílt ifjúsági és junior bajnokságon

Egy pontrúgás döntött a Gödöllő javára a bajnoki nyitányon

Győzelemmel mutatkozott be a kispad mellől dirigáló új edző, Pozder Nenad a Táncsics Mihály úton

Gödöllői focirajongók, figyelem!

A DIGI Sport csatornáin lesznek láthatók a Cristiano Ronaldoval is fémjelzett olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság meccsei

Bajnokként intett búcsút Gödöllőnek Lutter Eszter

Az ötszörös győztes olyan ajánlatot kapott Kaposvárról, amivel a helyi szakosztály vezetése nem tudott versenyezni

Strandröplabda ob-döntő: gödöllői részarany női frontonStrandröplabda ob-döntő: gödöllői részarany női fronton

Zsinórban ötödször nyert bajnoki címet Lutter Eszter, aki ezúttal a harmadszor első Szombathelyi Szandrával hódított

Egyéni csúcsig emelkedett Simonváros Csanád

A Gödöllői EAC rúdugrója betartotta a szavát, és 523 centiméteres eredménnyel nyerte a bonyhádi versenyt

Atlétikai Eb: nem jutott a középfutamba a gödöllői sprinterlány

Nádházy Evelinnek egyéni csúcsot kellett volna futnia 400 méteren a berlini kontinensviadalon

Egyetlen céljuk lehet a gödöllői röplabdás lányoknak: az Extraliga

Október 7-én rajtol a 2018/2019-es bajnoki évad NB I. Liga küzdelemsorozata, ahol három fordulós lesz az alapszakasz

Európa-bajnoki kiküldetési szintet repesztett Nádházy Evelin

A sprinter képviseli a gödöllői atlétikát a berlini kontinensviadalon. Több GEAC-siker is született a Honvéd Kupán

Magyar Kupa: büntetőpárbajban bukott el a gödöllői focicsapat

Foghíjas együttessel búcsúzott a küzdelemsorozatból városunk tizenegye a megyei másodosztályú Törökbálint otthonában

Bronzérmet nyert a Gémesi Csanáddal felálló kardcsapat a világbajnokságon

Az elődöntőben az olaszok állították meg a magyarokat, hogy döntőbe jussanak. Grúzia ellen sikerült javítani

Régen volt ilyen: strandröplabda ob-forduló gödöllői arany nélkül

Az eddig veretlen Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra kettős az elődöntőben elvérzett, így Dénesiek jutottak messzebbre Dunaújvárosban

Lemaradt a világbajnoki nyolcaddöntőről Gémesi Csanád

Egy amerikai fiú jelentette a végállomást a Gödöllői EAC kardozója számára Vuhsziben. A csapatversenyen lehet javítani

Tíz gödöllői páros lép homokra a Penta Kupán

Július 23-ától 26-ig négy korcsoportban tart a strandröplabda-nagyüzem a Kenyérgyári úti pályákon

Vadonatúj világszínvonalú futópálya és kedvezmények garmadaVadonatúj világszínvonalú futópálya és kedvezmények garmada

Újabb mozgási lehetőségeket kínál a gödöllői egyetemi sportklub kezelésében lévő ingatlan-együttes

Volt NB I-es játékos a gödöllői kispadon

Pozder Nenad Tápiószecsőről szegődött edzőnek városunk Pest megyei I. osztályú focicsapatához

Atlétika: két gödöllői ugróarany a miskolci serdülő ob-n

Bánovics József nagy küzdelemben, míg Soos Levente magabiztosan utasította maga mögé a teljes mezőnyt

Gödöllői nevelés a junior világbajnok női kézilabda-válogatottban

Hornyák Bernadett 12 évvel ezelőtt kezdte elsajátítani a sportág fortélyait Majoros Gusztáv szakmai irányításával

Újabb gödöllői dobogós hely Dániában

Kármán Katalin a sprint után a hosszú távú viadalon is harmadik lett a tájékozódási futók masters világbajnokságán

A kezdőmagasságon ragadt Simonváros Csanád a junior világbajnokságon

A Gödöllői EAC országos bajnok rúdugrója 480 centimétert teljesített, amivel nem jutott be a tizenkettes döntőbe

Nyomot hagytak a nézőkben a gödöllői rúdsportos lányokNyomot hagytak a nézőkben a gödöllői rúdsportos lányok

Július második vasárnapján, Zalaegerszegen mutatták be tudásukat a Catwalk Ironairbase stúdió csinos versenyzői

Atlétikai ifi Eb: 11. lett Mihály Ádám

A 470 centiméteres kezdő magasságot elsőre ugrotta át a Gödöllői EAC rúdugrója, a 485 centi azonban már kifogott rajta

Világbajnoki bronzérmes Kármán Katalin

A Gödöllőn tanító sportolónő a szenior tájfutók koppenhágai viadalán állhatott fel a dobogó harmadik fokára


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online